Európa

Salvini és Le Pen elindította a közös kampányát

Hirdetés

Közös küzdelmet hirdetett a szabadság és a haza védelmében Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke és Matteo Salvini, a jobboldali olasz Liga vezetője az utóbbi párt nagygyűlésén vasárnap a lombardiai Pontidában.

Marine Le Pen volt az egyik külföldi meghívott vendége a Pó folyó forrásánál megrendezett politikai találkozónak, amelyen számos európai jobboldali erő vett részt, közöttük az Alternatíva Németországért (AfD) küldöttsége. A Nemzeti Tömörülés elnöke a jövőre esedékes európai parlamenti választásokat az európai népeknek a „külső befolyással” szembeni ellenállásának nevezte.

Marine Le Pen ellenállást sürgetett a migrációval szemben is, kijelentve, hogy védeni kell az európai népeket a szervezett migrációs áradattól.

Matteo Salvini kijelentette: ha Emmanuel Macron francia elnök és Marine Le Pen között kell választania, akkor nem kétséges, hogy az utóbbit választja: közös feladatunk, hogy győzzünk Olaszországban és az Európai Unióban is- jelentette ki.

Úgy vélte, bűn lenne bárkit is kizárni a jobbközép és jobboldali pártok szövetségéből. Bejelentette, hogy még az év vége előtt tömegdemonstrációt hív össze azoknak az erőknek a részvételével, amelyek készülnek jövőre leváltani az európai baloldalt.

Hirdetés

Matteo Salvini 2013-ban vette át az Északi Liga vezetését, amely 2020 óta Liga néven folytatja tevékenységét. A 2018-ban belügyminiszter Salvini jelenleg a Giorgia Meloni vezette kormány miniszterelnök-helyettese, és egyben a kikötőkért felelős tárca vezetője.

Matteo Salvini hangoztatta Pontidában: minden demokratikus eszközzel fel kell lépni a migráció mint „pusztító hatású invázióval” szemben.

Salvini üzent Richard Gere amerikai színésznek, akit októberben tanúként hallgatnak meg az olasz partoknál 2018-ban feltartóztatott egyik civilhajó bírósági tárgyalásán: „ha szereted a migránsokat, akkor vidd haza őket a villáidba!”.

A Liga vezetője elmondta, hogy a római kormány továbbra is kitart a bankokra kivetett extraprofitadó mellett. Megjegyezte, hogy szerinte a Marson élnek azok az európai politikusok, akik kizárólag megszorításokat és áldozatvállalást diktálnak a tagállamoknak.
Matteo Salvini felemelte a szavát a kábítószerek liberalizációja, valamint a béranyaság ellen.

Hangsúlyozta, hogy a másik kormánypártot, az Olasz Testvéreket vezető Giorgia Melonival közösek a céljaik, és senki nem bonthatja fel szövetségüket.

Hirdetés

A Liga forrásai szerint százezren voltak a párt idei nagygyűlésén, amelyet 1990 óta mindig a háromezer lakosú Pontida mezőin rendeznek meg.

 

MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!