Európa

Salvini is megszólalt a FIDESZ felfüggesztéséről – nagyon kiakadt

Hirdetés

Abszurdnak nevezte „Orbán Viktor felfüggesztését” az Európai Néppártból (EPP) szerda este Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője – írja az MTI.

Salvini azt mondta:  abszurdnak találja az eljárást, mert a magyar miniszterelnök „népe jogait, jólétét, munkáját és biztonságát védi”.

Az olasz miniszterelnök-helyettes, egyben belügyminiszter bejelentette, hogy megerősítette Orbán Viktornak az iránta és a magyar nép iránt érzett elismerését és barátságát.

A másik olasz kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevében nyilatkozó Laura Ferrara európai parlamenti képviselő ezzel szemben nevetségesnek nevezte a Néppárt kompromisszumos megoldását.

„Az EPP ismételten bizonyította álszentségét, amikor egy olyan párttal állapodott meg, amelynek nézetei védhetetlenek” – mondta. Az M5S politikusa hozzátette, hogy Orbán Viktort nem tartja Olaszország barátjának, mivel a Fidesznek az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban képviselt álláspontja ellentétes Olaszország és az olaszok érdekeivel.

Hirdetés

Olasz sajtóbeszámolók szerint brüsszeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor mély tiszteletét fejezte ki Salvini iránt, akit a római kormány kulcsemberének nevezett.

A magyar kormányfő kijelentette:  Magyarország példát mutatott arról, hogy a migrációt meg lehet állítani szárazföldön. Matteo Salvini és az új olasz kormány pedig azt bizonyította, hogy a migrációt a tengeren is meg lehet állítani – idézte Orbán Viktor szavait az olasz sajtó.

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!