Európa

Salvini keményen nekiment az Öt Csillagnak és a Demokrata Pártnak

Hirdetés

„​A nép ítélete előbb-utóbb utoléri azokat, akik természetellenes megállapodással igyekeznek menteni székeiket” – mondta Matteo Salvini hétfő este tartott sajtótájékoztatóján.

A Liga vezetője az olasz felsőházban természetellenesnek, hataloméhesnek és veszélyesnek nevezve az Öt Csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt esetleges közös kormányalakítását. Matteo Salvini kijelentette: kormányválságban a legdemokratikusabb megoldásnak az előrehozott választásokat tartja.

„Azoknak a politikai erőknek, amelyek félnek az urnáktól, nincsen politikai lelkiismerete” – fogalmazott Salvini, majd  hozzátette: nem szólítja utcára az olaszokat, de „​a nép ítélete előbb-utóbb utoléri azokat, akik természetellenes megállapodással igyekeznek menteni székeiket”.

A belügyminiszter véleménye szerint a kormányváltás előre tervezett volt. Megjegyezte, hogy az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt esetleges közös kormánya „​eladja Olaszország szuverenitását”. Salvini hangsúlyozta, hogy nem bánta meg, hogy kirobbantotta a kormányválságot. Elmondta, hogy a Liga és az M5S kormánya „​tétlen” volt, „​az olaszok nem egy túlélésre játszó kormányt akartak”. Megjegyezte, most már az a gyanúja, hogy az M5S szándékosan bojkottálta a közös kormányzást.

Mozdulatlan volt a kormány, mozdulatlan a parlament, talán más, az olasz határokon kívüli városokból távvezérelték őket” – nyilatkozta Matteo Salvini.

„​Két vesztes erőnek nem lehet győztes kormánya”- mondta Salvini arra utalva, hogy a májusi európai parlamenti választásokat a Liga nyerte Olaszországban, nem pedig az M5S vagy a PD.

Hirdetés

A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni bejelentette, a párt kész mozgósítani az olaszokat: „​ha szükséges, a terekre vonulunk”. Kifejtette, hogy a balközép erő azért szövetkezik az M5S-szel, hogy a következő olasz államfőnek Romano Prodi volt baloldali kormányfőt válasszák meg. Az M5S és a PD közötti kormányalakítási tárgyalások hétfő este felgyorsultak. Először Luigi Di Maio, az M5S vezetője és Nicola Zingaretti PD-főtitkár a római kormánypalotában tartott félórás egyeztetést.

Ezután Zingaretti úgy nyilatkozott: „​a két párt közti egyeztetés megkezdődött, optimista vagyok, az új kormányon dolgozunk”.

Nicola Zingaretti és Luigi Di Maio később ismét a kormánypalotában találkozott, és Giuseppe Conte, a kedden lemondott miniszterelnök is csatlakozott hozzájuk. Korábban az M5S a közös kormány feltételeként szabta, hogy Giuseppe Conte legyen az esetleges M5S-PD-kormány vezetője. Sajtóértesülések szerint ha a PD rábólint Giuseppe Contéra, az M5S hajlandó több jelentős tárcát átadni a balközép pártnak, a többi között a pénzügyminisztériumot. Sergio Mattarella államfő kedd délután indítja újra a parlamenti pártokkal a konzultációt. A nagyobb pártokat – köztük a PD-t, a Ligát és az M5S-t – szerda késő délután fogadja.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!