Európa

Salvini nagyon kiakadt az EU-ra: kilépésről beszélt

Hirdetés

Matteo Salvini, volt olasz belügyminiszter nagyon kiakadt az Európai Unióra – írja a 888.hu.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön az Európai Unió 27 tagországának vezetői abban állapodtak meg, 15 napot biztosítanak az euróövezet pénzügyminisztereinek, hogy közös uniós szintű választ találjanak a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízis megelőzésére.

A bejelentés nagyon kiverte a biztosítékot Matteo Salvini, volt olasz belügyminiszternél, aki nem rejtette véka alá véleményét.

„Elképesztő. Európának további 15 napra van szüksége, hogy eldöntse, kinek és hogyan segítsen. Egy vészhelyzet idején. Közben ma emberek halnak meg tüdőgyulladásban, holnap pedig lehet a szegénység miatt” – fogalmazott a bevándorlásellenes Liga párt vezetője az Affari Italiani nevű portálnak adott interjújában.

Rákérdeztek arra is, hogy van-e értelme Olaszországnak az EU-ban maradnia, hiszen a németek és más északi országok elutasították Itália kéréseit, Salvini egyértelmű választ adott.

Ez a kígyók és sakálok gyülekezete. Előbb legyőzzük a vírust, majd visszagondolunk Európára. Ha szükséges, akkor búcsút mondunk gondolkozás nélkül – szögezte le Matteo Salvini.

Hirdetés

Forrás: 888.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!