Európa

Salvini: Olaszországot újra naggyá tesszük a világban

Hirdetés

Megszavazta új alapszabályát szombaton a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga a milánói pártkongresszuson, ahol az eddigi Északi Liga végérvényesen Ligára változtatta elnevezését, országos szintűvé alakította át saját pártszervezetét, valamint a színét is zöldről kékre változtatta – írta meg a demokrata.hu.

„Keresztelőnek számított a kongresszus, olyan mozgalmat indítottunk útjára, amely Olaszországot újra naggyá akarja tenni a világban!”- nyilatkozta Matteo Salvini, majd hozzátette: pártja a „történelmi igazság oldalán áll”.

A pártkongresszuson a mintegy ötszáz küldött kézfeltartással szavazta meg a párt új alapszabályát.

Matteo Salvini beszédében kijelentette, a Ligának nem elegendő az olaszországi tartományokban a következő hónapokban esedékes választások megnyerése: „kulturális forradalmat vezetünk, amely a diktatúrára szabadsággal, a múltra a jövővel, a haragra mosollyal válaszol”. Ezzel az úgynevezett Hering-mozgalomra utalt, amely november közepe óta utcai tüntetéseken tiltakozik a Salvini vezette jobboldallal szemben. Tüntetni mindenkinek joga van, de a Heringek „nem valamiért, hanem valakivel szemben” vonulnak utcára, miközben a Liga megmozdulásai szerinte javaslatokat és kezdeményezéseket képviselnek – véli Salvini.

A Liga vezetője bejelentette, hogy a párt következő nagy rendezvénye Maranellóban lesz január 18-án, majdnem egy héttel az Emilia Romagnában soros tartományi választások előtt és két nappal a parlament mentelmi bizottsága döntése előtt Matteo Salvini mentelmi jogának megvonásáról. Ezt az ügyészség kérelmezte a Gregoretti, a parti őrség hajójának ügyében, amelyet 131 migránssal a fedélzetén a volt belügyminiszter Salvini júliusban nem engedett kikötni. Az ügyészség többek között a migránsok személyi szabadságának korlátozása miatt akar eljárni Salvinivel szemben.

Hirdetés

„Politikai perről” beszélt a Liga vezetője, szégyennek nevezve, hogy azt akarják bíróság elé állítani, aki „a határokat, a biztonságot, az olaszok becsületét és méltóságát védi”. Hozzátette: senki sem fogja tudni megállítani a Ligát.

Matteo Salvini kezében egy nápolyi kézműves betlehemmel érkezett meg a kongresszus helyszínére: ezzel Salvini a karácsonyi hagyományok jelentőségét kívánta hangsúlyozni, miután egy délolasz iskola igazgatója bejelentette, nem állítanak betlehemet az intézmény nem keresztény tanulóira tekintettel.

A Liga kongresszusa átalakította az Umberto Bossi által alapított párt szerkezetét. Módosították az 1991-es alapszabályzatot, és az eddigi lumbárd zöldről kékre változtatták a párt hivatalos színét is: a kék eddig a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI), az „azzurrik” színének számított és a mérsékelt politikát képviselte.

A beteg Umberto Bossi is részt vett a milánói párteseményen, ahol a Liga örökös tiszteletbeli elnökének nevezték ki. „Ez nem temetés, a párt átalakulása elkerülhetetlen volt” – jelentette ki Bossi.

Az Északi Liga vezetését Matteo Salvini 2013-ban vette át, amikor a párt 4 százalékon állt, a 2018-as parlamenti választásokra 17 százalék, majd a 2019-es európai parlamenti választásokra 34 százalék fölé emelte a párt támogatottságát, amivel a Liga a legnagyobb olasz politikai erő lett. Olasz sajtókommentárok szerint Matteo Salvini az egykori „szakadár” pártot végérvényesen szuverenista és országos erővé alakította át. Igaz, az új alapszabály első pontjából nem törölték ki a még Bossi által meghirdetett Padánia (Észak-Olaszország)-köztársaság megalakítását.

Hirdetés

Az Északi Liga jogilag nem szűnt meg teljesen: Bossi egykori pártjának ugyanis vissza kell fizetnie az államnak 49 millió eurót, amelyet illegális pártfinanszírozással szerzett meg. Elemzők rámutattak, hogy a pártátalakításra a terhes pénzügyi örökségtől való megszabadulás miatt is szükség volt.

Forrás: Demokrata

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!