Itthon

„Segíteni, nem büntetni akarnak” – eltűntek a hajléktalanok

Hirdetés

Lát­vá­nyos a ja­vu­lás, alig volt haj­lék­ta­lan az alul­já­rók­ban, és sok­felé lát­tunk in­téz­kedő rend­őrö­ket és ta­ka­rí­tó­kat – adta hírül a ripost

Ok­tó­ber 15. óta tilos köz­te­rü­le­ten „élet­vi­tel­sze­rűen” élni. Hogy a ren­de­le­tet be le­hes­sen tar­tani, fej­lesz­tet­ték a haj­lék­ta­lan­el­lá­tás rend­sze­rét.

Javulni látszik a fővárosi hajléktalanhelyzet, az új, október 15-én bevezetett rendelet hatására, amely szerint nem lehet életvitelszerűen az utcán tartózkodni.

A Ripost budapesti körképet készített a helyzetről:

A belvárosi Nyugati pályaudvar és annak környékén eddig kéregető és hangoskodó hajléktalanokat kellett kerülgetniük az arra közlekedőknek, nemcsak a pályaudvar forgalmas aluljárójában, hanem annak épülete mellett is. Tegnap azonban csak járókelőket lehetett látni a csúcsidőben mindig tömött helyszínen. Hasonló a helyzet az Astorián és a Kálvin téren is az aluljáróban, ahol csak egyetlen hajléktalant találtunk. A Deák Ferenc tér aluljárójában pár fiatal hajléktalan hangoskodott, akik rendszeresen ott vannak, rájuk a járókelők is panaszkodnak a folytonos fesztiválhangulat miatt – ám „életvitelszerűen” letelepedőket nem láttunk, csak intézkedő rendőröket és takarítókat.

Hirdetés

Hasonló a helyzet a Blaha Lujza téren, ahol a tér felszínén már csak a buszra várakozók álldogálnak, azonban az aluljáró szintjén még több hajléktalan is ücsörgött a kijáratok mellett – ám rendőröket és takarítókat is láttunk – írta meg a lap.

Átalakították a hajléktalanellátás rendszerét –  24 órában, a hét minden napján van hová menniük a fedél nélkülieknek, mert meghosszabbították a nappali melegedők és az éjjeli menedékhelyek nyitva tartását. Emellett létrehoztak egy olyan „első befogadóhelyet”, ahová 48 órára mindenkit be kell fogadni, függetlenül attól, milyen állapotban van, s majd onnan „adják tovább” a többi intézménybe, ha javítottak az állapotán. Budapesten a Máltai Szeretetszolgálat vállalta ezt, 40 férőhellyel, a XI. kerületi Rimaszombat utcában.

Segíteni, nem büntetni akarnak 
„A cél az emberéletek megmentése”– mondta Rétvári Bence államtitkár.
Elmondása szerint az új rendelettel megelőzhető, hogy a hajléktalanok télen kihűljenek a közterületeken vagy erdőkben, de az is cél, hogy azok is eljussanak a szálláshelyekre, akik még mindig az utcán élnek. Hozzátette: van még szabad kapacitás.
 Szeretnénk a hajléktalanokat és a közrendet is védeni. Segíteni, nem pedig büntetni akarjuk ezeket az embereket” – mondta Juhász Hajnalka (KDNP).
Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!