Senki sem hitte volna: így oldaná meg a kormány Magyarország legnagyobb gondját
A rendszerváltás óta nem dolgozott olyan sok magyar, mint most, és a foglalkoztatás növekedése várhatóan jövőre is kitart. Ugyanúgy, ahogy a gyors béremelkedés is, ami az egyre súlyosabb munkaerőhiánnyal is összefügg.
Mindez elvezethetne oda, hogy a vállalatok hatékonyságnövelő beruházásokat hajtsanak végre – a munkát tőkével helyettesítsék -, amellyel versenyképesebbé válhatnának, a kormány azonban év végén „mentőövet” dobott a cégeknek a Munka Törvénykönyvének erőteljes lazításával. Ezzel a vállalatok halogathatják a technológiai beruházásokat, miközben a versenyképességi reformok a kormány oldaláról is évek óta késnek. A 2018-as volt az az év, amikor hatalmas lehetőségünk lett volna a közszféra reformjára, nagyon sokat beszéltünk Ausztria utoléréséről, a versenyképességi fordulatról, azonban úgy döntöttünk, hogy a felzárkózáshoz szükséges termelékenység növelése helyett (ismét) a munkára koncentrálunk.
Soha nem látott magasságba, 4,5 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon idén, amit sokan elérhetetlennek gondoltak néhány éve. Jóllehet, több mint 100 ezren külföldön dolgoznak és 150 ezer körül mozog a közfoglalkoztatottak száma, azonban az eredmény így is rendkívül kedvező. A foglalkoztatás növekedését ugyanis évek óta az elsődleges munkaerőpiac bővülése támogatja, miközben elkezdett csökkenni a közmunkások száma.
Ahogy az a hosszú ideig tartó konjunktúrában lenni szokott, egyre komolyabbá vált a munkaerőhiány. Ma már az iparvállalatok több mint 90%-a, az építőipari cégek kétharmada, a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalatok mintegy 40%-a gondolja úgy, hogy a képzett munkaerő hiánya a legfőbb akadálya a termelésnövekedésnek. Egyre több vállalat van, amelyik kénytelen volt visszautasítani megrendeléseket vagy csúszott a projektek végrehajtásával.
A legfrissebb adatok alapján 88 ezer betöltetlen álláshely volt a vállalati és a költségvetési szférában a harmadik negyedévben, ami 20%-os növekedés éves alapon.
A statisztikai hivatal azonban csak a bejelentett álláshelyekről tud, az elemzők becslése szerint immár 300 ezer képzett dolgozó hiányzik Magyarországról, és ha a konjunktúra a következő időszakban is kitart, akkor ez a szám csak növekedni fog.
Így jutottunk el oda, hogy a foglalkoztatás bővülése – ami a válságból való kilábalás során jelentősen javította a potenciális növekedést – lelassulhat, és a legtöbb gazdasági elemző szerint a munkaerőhiány válhat a magyar gazdaság növekedésének legfőbb gátjává a következő időszakban. Ebben a helyzetben nem csoda, hogy kormány, a szakmai szervezetek, és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is igyekszik megoldást találni a munkaerőhiányra.
A probléma ráadásul nem úgy érkezett, mint derült égből a villámcsapás. Az elmúlt három-négy évben fokozatosan erősödött fel, amire a kabinet nem adott választ, csak annyit lehetett tudni, hogy a munkaerő külföldi utánpótlása nem opció, miközben egyre több szakértő egyre hangsúlyosabban hívta fel a figyelmet a problémára.
Az MNB régóta sürgeti egy átfogó versenyképességi csomag megvalósítást, amely elvezethet oda, hogy a magyar gazdaság 2030 környékére utolérje Ausztria fejlettségét (de legalábbis annak 80%-át). A közgazdászok számára világos, hogy nem folytatható tovább a válság óta sikeres modell, amely arra épült, hogy minél több embert be kell vonni a munka világába, hiszen demográfiai korlátokba ütközünk.
Vagyis elérkezett az az időszak, amikor már nem lehet érdemben több dolgozót bevonni a munka világába.
Az MNB ezt felismerve készítette el versenyképességi csomagját, amely szerint nélkülözhetetlen a magyar versenyképesség javításához a magas színvonalú oktatás és modern egészségügy, valamint a hatékony államigazgatás. Ez kevesebb dolgozót tenne szükségessé az állami szférába (akiket felszívna a versenyszféra) és csökkenthető lenne a bürokrácia. A program többek között új adóreformot sürget, demográfiai fordulatot, iparstratégiát, tőkeintenzív növekedést, aktív bérpolitikát és a magyar kkv-k támogatását, hogy képesek legyenek beruházásokkal versenyképesebbé válni.
A kabinet decemberben váratlanul heves tiltakozások közepette lazította a Munka Törvénykönyvét: 400-ra emelte a lehetséges túlórák számát és 36 hónapra a munkaidőkeretet.
Ez átmenetileg csillapíthatja az egyre fokozódóbb munkaerőhiányt, fellélegezhetnek egyes cégek, kissé növelheti a GDP-t, azonban hosszú távon biztosan kontraproduktív a lépés. Ugyanis:
- a jelentős túlóráztatással – ha nem is mondanak fel, de – csökkenhet a munkavállalók elkötelezettsége, lojalitása, így hiába dolgoznak több időt, a túlóra nem lesz túl hatékony, így a termelékenység drasztikus romlásával járhat (nem csak a túlórák, hanem a munkavégzés egész ideje alatt).
- A vállalatok halogathatják a tőkeberuházásokat, hiszen ameddig tudják növelni a munkaórákat, addig sokan inkább ezt választják a nagyobb tőkeigényű fejlesztések helyett.
- A kiemelkedően sok túlóra a munkavállalóra nézve egészségügyi kockázattal is jár, ami megint csak ronthatja a termelékenységüket.
- A gazdasági ciklus egyszer fordulni fog, és az új szabállyal bizony a következő válságból való kilábalás is tovább tarthat a munkaerőpiac számára, mint korábban, miután egy törékeny makrogazdasági helyzetben inkább lehet jellemző majd a túlóráztatás, mint az új dolgozók felvétele.
- Végül van egy elvontabb szempont is: a mostani lépés felfogható úgy, hogy a gazdaságpolitika erőteljesen beleszólt, hogy az állampolgárok miként tudnak döntést hozni a munkaidő-szabadidő választás kérdésében. Ezzel önmagában nincs probléma, az állami szabályozók már csak ilyenek. Felmerül azonban, hogy mi ennek az ideális mértéke. A friss szabályok akár heti plusz egy napi munkát is lehetővé tesznek, de mi lesz, ha a munkaerőhiány jövőre is feszíteni fog? Meddig érdemes folytatni a munkaerőpiac rugalmassá tételét? Biztos, hogy az így nyert GDP-növekedés a magasabb jólétet szolgálja?
A munkaerőhiány elvezethetett volna oda, hogy egyes cégek nem tudják megkerülni a szükséges hatékonyságnövelő beruházásokat (munka tőkével való helyettesítése), miközben a gyengébbek elkezdtek volna kihullani (és a munkaerő a magasabb termelékenységű cégek felé vándorol). A túlóratörvény azonban ezt a folyamatot jelentősen lelassítja.
A 2018-as tavaszi konvergenciaprogramban úgy fogalmazott a kormány, hogy a munkaerőpiaci tartalékok csökkenésével egyidejűleg a hangsúly egyre inkább a hatékonyság és a tőkefelhalmozás felé tolódik el, azaz a munkaerő mennyiségéről a minőség felé terelődik a hangsúly.
A kabinet azonban végül újra a mennyiségre helyezte a hangsúlyt. A munkaerő (ismételten) mennyiségi fókuszú megközelítése pedig stabilizálja a helyzetünket a közepes jövedelem csapdájában. Hiába hallhatjuk ugyanis, hogy Magyarország nem a bérmunkára szeretne berendezkedni és nem arra akarja építeni a versenyképességét, hogy összeszerelő-üzemként működjünk tovább, idén mégis ebbe az irányba léptünk a modernizáció, szerkezetátalakító termelékenységnövelés helyett. Miközben mindannyian tudjuk, hogy a sikeres országokban a felzárkózást a munkaerő minőségének javítása (színvonalas oktatás és egészségügy) és a termelékenység növekedése hozta el.
Forrás: portfólió
