Gazdaság

Szenzációs fejlesztést jelentett be a kormány

Hirdetés

Az elkövetkező években megvalósulhat a már hosszú ideje többször is tervbe vett Budapest-Varsó gyorsvasút, miután az érintett visegrádi négyek: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország miniszterei megállapodtak a beruházásról.

A nyilatkozat szerint a zöldmezős beruházásban felépülő, kétvágányú, legalább 250 kilométer/órás haladási sebességű vasút megvalósíthatósági tanulmánya másfél-két év év alatt fog elkészülni. Ennek megfelelően ma reggel a kiírás már meg is jelent az uniós közbeszerzési értesítőben. A szakmai munka során a diplomáciai szempontokat is figyelembe veszik: novemberben összeül egy munkacsoport, melynek feladata lesz a politikai érdekek egyeztetése is – derül ki az MTI tájékoztatásából.

BudapestPozsonyBrünnVarsó útvonalra tervezett vasút várhatóan csak a négy városban áll meg. A kiírás szerint a megvalósíthatósági vizsgálatok során

  • egy 700-900 kilométer hosszú,
  • 250, 300, illetve 350 km/h-s sebességgel közlekedő,
  • évente 500 ezer főt szállító vasúti pályát építenek.

Emellett megterveznek legalább négy, darabonként 250 ezer fő ellátására alkalmas intermodális csomópontot az érintett városokban. Az útvonalon várhatóan több fontos műtárgy is felépül: alagutakat, Duna- és Odera-hidat fognak átadni, illetve legalább két helyen jelentős közúti átvezetéssel is számolni kell számos kevésbé jelentős átkelő és létesítmény mellett.

A vasútvonalon a hagyományostól eltérő, nagyobb kapacitású szerelvények közlekednek majd és az egész rendszer intelligens közlejkedési megoldásokkal alakítják ki.

Hirdetés

A szlovákiai Csorbatón megtartott miniszteri találkozón a négy visegrádi ország tárcavezetői kifejtették: teljes mértékben támogatják az óriásberuházást. A magyar félt képviselő Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta:

Közép-Európában nagyon ritkák az észak-déli irányú infrastruktúrák és szűkösek a határátkelési lehetőségek is. Ezeket a versenyhátrányokat mielőbb orvosolni kell, amihez nagyban hozzájárul majd a stratégiai fontosságú új vasúti összekötetés.

Dan Tok cseh közlekedésügyi miniszter stratégiai fontosságúnak nevezte a tervbe vett új vasúti összeköttetést, majd leszögezte: a megvalósításnak mihamarabb el kell kezdődnie.

Andzej Adamczyk, az infrastruktúráért felelős lengyel miniszter rendkívül örömtelinek nevezte, hogy egy újabb kapocs jön létre a négy ország között a vasútvonal által, amely valós konkurenciát jelent majd a légi közlekedésnek.

Érsek Árpád szlovák közlekedésügyi miniszter pedig a nap témáit összefoglalva mondta el: a vasúti fejlesztésen kívül tárgyaltak a közúti fuvarozók helyzetéről, a Via Carpatia közúti infrastruktúra fejlesztésről, valamint néhány, a közös határokon épített, de már használaton kívül lévő épület szanálásáról is.

Hirdetés

Forrás: Szabó Ákos, magyarepitok.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!