Európa

Sivalkodik a belga miniszterelnök: a bevándorlásellenes párt egyre erősebb

Hirdetés

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a belgiumi Flandriában a radikális jobboldali, bevándorlásellenes irányultságú Flamand Érdek (Vlaams Belang, VB) átvette a vezetést az Új Flamand Szövetségtől (N-VA) – jelentette a helyi sajtó hétfőn.

A hétvégi felmérés azt mutatja, hogy a bevándorlásellenes Flamand Érdek 24,9 százalékot, az Új Flamand Szövetség pedig 22,7 százalékot kapna a régióban, ha most lennének a választások.

A májusi szövetségi választáson az Új Flamand Szövetség a voksok 16,1 százalékát söpörte be országosan, míg a Flamand Érdek 12 százalékot ért el.

Ellio Di Rupo egykori szocialista belga miniszterelnök nem tetszését fejezte ki az eredmény kapcsán. Szerinte azzal a tanulsággal szolgál, hogy a „demokratikus politikai erőknek” többet kell tenniük az állampolgárok életszínvonalának emelése érdekében, csak így lehet felvenni a küzdelmet a „szélsőségek” megerősödése ellen.

A francia ajkú Vallóniában már kevésbé rózsás a helyzet, ott továbbra is a liberális Reformer Mozgalom (MR) és a Szocialista Párt (PS) a két legnagyobb politikai erő.

Hirdetés

Az úgynevezett Brüsszel Fővárosi Régióban pedig a zöldek és a szocialisták állnak az élen – írja az MTI-re hivatkozva a 888.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!