Tech

Sokkoló felfedezés: több nő lesz rákos az elhízástól, mint a dohányzástól

Hirdetés

25 éven belül durva egészségügyi katasztrófa jön – állítják az orvosok és tudósok

Nagy-Britanniában jelenleg a nőket érintő, megelőzhető rákos esetek 12 százaléka függ össze a dohányzással, és 7 százaléka azzal, hogy a páciens túlsúlyos vagy elhízott.  Azonban mivel a dohányzók száma visszaszorulóban van, az elhízottaké pedig emelkedik, a szervezet szerint 25 év alatt eltűnik a két kiváltó ok közötti különbség.

A Rákkutató szervezet számításai szerint 2035-re a daganatos betegségek kialakulásának 10 százaléka kapcsolható majd a dohányzáshoz – 25 ezer megbetegedés -, mintegy 9 százalékot, 23 ezer megbetegedést pedig a túlsúly okoz. A trend folytatódása esetén 2043-ra már több megelőzhető rákos megbetegedést okoz majd a nőknél a túlsúly, mint a dohányzás.

A brit férfiaknál hosszabb időbe telik majd, hogy az elhízás okozta rákos esetek száma meghaladja a dohányzással összefüggő megbetegedésekét, mivel Nagy-Britanniában több férfi dohányzik, mint nő.  A brit férfiak között nagyobb arányú az elhízottak száma, mint a nők körében, ugyanakkor a nők esetében az elhízottság erősebb motívuma a rák kialakulásának, mint a férfiaknál.

A jelentés szerint a dohányzás egyebek mellett akut mieloid leukémiát, tüdő-, hólyag-, bél-, nyaki, hasnyálmirigy- és gyomorrákot okozhat.

Hirdetés

A túlsúlyhoz vagy elhízottsághoz köthető daganatos betegségek közé tartozik a bél-, epehólyag-, vese-, máj-, mell-, petefészek- és pajzsmirigyrák is.

Linda Bauld, a szervezet rákmegelőzési szakembere hangsúlyozta, hogy a brit kormánynak a dohányzás visszaszorításának tapasztalataira építve kellene fellépnie a túlsúlyproblémák okozta rákos megbetegedések megelőzése érdekében.

Linda Bauld szerint: a túlsúlyos gyermekekből ötször nagyobb eséllyel válik túlsúlyos felnőtt.

A szakember olyan megelőző intézkedések bevezetését javasolta a gyermekek védelmében, mint a gyorsételek este 9 óra előtti reklámozásának tiltása, valamint az ártámogatások korlátozása a kevésbé egészséges élelmiszerek esetében.

Bauld ugyanakkor megjegyezte, hogy a dohányzás visszaesése viszont ünneplésre ad okot.

Hirdetés

Azt jelzi, hogy évtizedek figyelemfelkeltő munkája, amely a dohányzás egészségügyi kockázataira világított rá, továbbá az erős politikai fellépés, beleértve az adóemelést és a dohánymarketing eltávolítását, valamint a nyilvános zárt helyeken való dohányzás betiltását, megtérült”- emlékeztetett.

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!