Itthon

Sokkoló jelenet a fővárosban – A 7. emeleti teraszról lógott a 22 éves fiú, hogy levesse magát

Hirdetés

Egy közlekedési szabálysértés miatt akartak igazoltatni egy sofőrt a Készenléti Rendőrség munkatársai Budapesten, a Váci úton, azonban az autó vezetője inkább menekülésbe kezdett.

A száguldó autós hol a forgalommal szemben, hol a járdára felhajtva – betonpadkán áthajtva –, hol pedig egy parkon keresztül haladt, hirtelen sávváltásra, fékezésre kényszerítve a szabályosan közlekedőket. A menekülésnek az vetett véget, hogy az autó két első kereke defektet kapott. A sofőr ekkor utasait hátrahagyva egy társasház felé futott, ahol felmászott a tetőre, majd onnan lejutott a 8. emeletre. Az öngyilkossággal fenyegetőző férfit a rendőrök folyamatos, higgadt kommunikációval próbálták rábírni az együttműködésre, de ő közben lejjebb mászott, és egy 7. emeleti lakás teraszának korlátjába kapaszkodott kívülről. Rábeszélésre végül bemászott a teraszra, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a KR járőrei elfogták – olvasható a Police.hu oldalán.

A járművezetőről kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, és kábítószer-fogyasztás gyanúja is felmerült. Mintavétel, valamint orvosi ellátás céljából a mentőszolgálat munkatásai kórházba vitték.

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!