EurópaItthon

Soros sötét alapítványán keresztül mozgósít a CEU a kormány ellen

Hirdetés

Az Avaaz nevű, kétes hátterű alapítványon keresztül próbál támogatókat szerezni magának a CEU a magyar kormány ellen.

A Soros-birodalom nemzetközi szervezete már Justin Trudeau megválasztásakor kihúzta a gyufát Kanadában, illetve az áprilisi magyarországi választásba is megpróbáltak belepiszkálni az alapítványon keresztül.

A mostani akciójuk, mint mindig, ezúttal is egy ártatlan petíciónak tűnik.

A Soros György nevéhez köthető Avaaz nevű alapítvány honlapján keresztül toboroz a tőzsdespekuláns egyeteme. A CEU most a magyar kormány ellen uszít azzal a szöveggel, hogy az egyetemnek Budapesten kell maradnia. Ez már csak azért is érdekes, mert Ignatieff rektor úr korábban kifejtette, mindenképpen lesz bécsi kampusz, mindenképpen oda fognak költözni az egyetem bizonyos részei, ellenben akkor is megmarad a budapesti kampusz, ha nem tudnak megegyezni a magyar kormánnyal.

De visszatérve az Avaazhoz, emlékezetes, hogy az áprilisi választás előtt beadvány alapján vizsgálat is indult az alapítvány ügyében, mivel annak működése több adatvédelmi problémát is felvet. A Soros-birodalom nemzetközi szervezete emellett beszállt a magyar választási kampányba is áprilisban, és célzott, válogatott online üzenetekkel próbálta gyengíteni a magyar kormányt.

Hirdetés

Az Avaaz által alkalmazott technika egyébként hasonlatos ahhoz, mint amit a Soros Györgyhöz köthető alapítványok tettek annak idején Kanadában: a választási törvényt kikerülve úgynevezett harmadik személyek elképesztő pénzekkel tolták meg Justin Trudeau progresszív jelöltjeit a billegő körzetekben, a legtöbb esetben sikerrel. A kanadai konzervatív képviselők egyöntetű álláspontja szerint ez választási csalás, mert amíg ellenfeleik korlátlan pénzből kampányolhattak, ők csak a törvényi értelemben rendelkezésre álló forrásokat használhatták fel.

2008-ban John Baird konzervatív kanadai miniszter “sötét, idegen szervezetnek” titulálta az Avaazt. Az sem véletlen, hogy a Delaware államba bejegyzett szervezetnek az Egyesült Királyságban is van egy regisztrált ága, vagyis mindennek a tetejében még egy offshore alapítványról is beszélünk.

Az Avaaz hazai föltűnésének egyébként van előzménye: korábban arra kérték netes aktivistáikat, szavazzanak arról, mit tegyen az Avaaz Magyarországon.

Jelige: Csinálj egy offshore alapítványt és indíts kampányt a hülyék pénzéből magadnak.

Hirdetés

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!