Itthon

Sorra kerülnek karanténba a kormány tagjai

Hirdetés

Csütörtökön jelentette be Hollik István, a Fidesz kommunikációs vezetője, hogy koronavírusos, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, valamint Orbán Balázs államtitkár is karanténba került. Utóbbi kettő első tesztje negatív eredményt hozott, de az Átlátszó úgy tudja, Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára megfertőződött törökországi nyaralásán.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára, és szintén a minisztériumban dolgozó munkatársa a nyár eleji törökországi nyaralásuk során megfertőződtek az új típusú koronavírussal. Hazaérkezésük után az államigazgatásban is megjelenhetett a koronavírus, rengeteg minisztériumi dolgozót küldtek el tesztelni. Solymár Károly Balázs a kormányzati VírusRadar alkalmazás felelőse – írja az Átlátszó.hu.

A kormánytagok között viszont csütörtökön már elkezdett terjedni a járvány: Hollik István képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója, az Ekho tévé volt riportere maga közölte, hogy a hét elején rosszul érezte magát, majd tesztet kért és kiderült, hogy egy szombati eseményen megfertőződött. A politikus jelezte, hogy több kormánytaggal is érintkezett.

Míg Solymár külföldön kapta el a betegséget, addig Hollik állítja, nem hagyta el az országot a nyáron.

Vélhetően Varga Judit igazságügyi miniszter is ott volt a kormánypárti koronavírus-rendezvényen, ahonnét már több kormánytag és kormánypárti politikus vonult karanténba. Varga bejelentése szerint nincsenek tünetei.

Hirdetés

„Tisztelettel tájékoztatok mindenkit, hogy tudomásomra jutott, hogy hétfőn kontaktusba kerültem egy, azóta igazoltan Covid-19 fertőzött személlyel. Emiatt a mai naptól házi karanténban folytatom a munkámat” – idézo Varga közlését a 444.hu.

Azt írja, nincsenek fertőzésre utaló tünetei, és a ma reggel végzett, első teszt eredménye negatív.

A 24.hu szerint a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, vagyis Gulyás beosztottja, Schaller-Baross Ernő Balaton-felvidéki kúriáján tartották. Arról, hogy Varga Judit olyan személlyel lépett-e kapcsolatba, aki ezen a bulin volt, nem közölt információt, de meglepő lenne, ha nem így történt volna.

Eddig egy Hollik István Fidesz kommunikációs igazgató számolt be pozitív eredményről, Varga mellett Gulyás és Orbán Balázs államtitkár első tesztje is negatív volt.

Hirdetés

 

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!