Európa

Itt van Spanyolország háborús lépése

Hirdetés

Spanyolország Patriot-rakétákat ad át Ukrajnának – erősítette meg pénteken Margarita Robles védelmi miniszter az El País című helyi lap korábbi értesülését.

A Pentagon vezetője közölte, hogy 6 milliárd dolláros (2200 milliárd forint) katonai segélyt utaltak át Kijevnek és kiderült, hogy Zelenszkij hogyan akar véget vetni a háborúnak. Új fejezet kezdődött az orosz-ukrán háborúban azzal, hogy az amerikai törvényhozók egy 22 ezer milliárd forint értékű segélycsomagot szavaztak meg Ukrajnának.

A spanyol védelmi miniszter az Ukrajnát támogató, amerikai vezetésű kontaktcsoport videókonferenciáján beszélt arról, hogy országa Patriot-rakétákat ad át Ukrajnának.

A tárcavezető viszont nem beszélt arról, hogy a Patriotokkal együtt átadnának Ukrajnának a mobil légvédelmi rendszer indítóállásaiból, illetve radar- és irányítóegységeiből is.

Az El País tudomása szerint „kisszámú” rakétáról van szó, amelyeknek a darabára meghaladja az egymillió eurót.

Hirdetés

Spanyolországnak három Patriot-ütege van, amelyekből egyet egy NATO-hadművelet keretében 2015 óta Törökországban állomásoztat lehetséges támadások elhárítására Szíria felől. Robles mindemellett további támogatásról is beszélt. Így egyebek között felhívta arra a figyelmet, hogy a kijevi vezetésnek szánt további Leopard páncélosokat helyeznek üzemkész állapotba, amelyek közül június végére az elsők már bevethető állapotban lesznek. Hozzátette, hogy csütörtökön gyógyszereket és elsősegély-csomagokat, valamint tüzérségi lövedékeket küldtek. A tárcavezető beszélt arról is, hogy gépkarabélyok, páncélozott logisztikai és gyalogsági járművek, páncéltörő fegyverek és tüzérségi eszközök átadását tervezik. Elmondta, hogy a spanyol védelmi ipar különböző légvédelmi légtérfigyelő és drónelhárító rendszerek szállítását készíti elő.

Forrás: origo

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!