Tech

Stephen Hawking megdöbbentő elmélete a földönkívüliekről

Hirdetés

Stephen Hawking időnként szereti borzolni a kedélyeket, és felrázni az embereket az apátiából.

Így tett már több ízben, ugyanis sokszor figyelmezteti az emberiséget különféle veszélyekre, melyek könnyen elpusztíthatnának minket. Beszélt már az olyan egész világot érintő problémákról, mint a globális felmelegedés, vagy az energiaválság, az élelmiszerhiány, vagy a mesterséges intelligencia.  Azonban azt is elmondta, hogyha ezeken valahogy túl is jut az emberiség, szembe kell néznie a jövőben egy még nagyobb fenyegetéssel: a földönkívüliek inváziójával.

Nem, nem őrült meg a neves elméleti fizikus, teljesen komolyan gondolja a dolgot, és a veszélyt magát. Hawking professzor szerint ugyanis kizárt, hogy egyedül az emberiség létezzen a világegyetemben.

Ezt egy nemrég közzétett tanulmány is osztja, miszerint csak a mi galaxisunkban több milliárd élhető bolygó van, ezek között pedig vannak olyanok, amik fejlett civilizációknak adhatnak otthont.

Kérdés, hogy ezek a civilizációk mennyire agresszívek. Hawking szerint ugyanis az, hogy egy fajnak magas az intelligenciája, még nem jelenti azt, hogy kevésbé agresszív, vagy együttműködő. Bár vannak elméletek, miszerint több ezer évvel ezelőtt az idegenek már ellátogattak a Földre, és végeredményben nekik köszönhetjük, hogy lemásztunk a fáról, mégsem maradt utánuk túl sok nyom.

Hirdetés

Hawking professzor szerint, ha mégis sikerülne felvenni a kapcsolatot az idegen lényekkel, az nem lenne pozitív hatással a civilizációnkra nézve. Nagyobb a valószínűsége ugyanis, hogy a Földben egyfajta erőforrást látnának, az emberségeset pedig elpusztítandó fajként figyelnék meg.

Gondoljunk csak bele, mi történt az amerikai kontinensen az őslakókkal, miután a náluk fejlettebb eszközökkel rendelkező fehér ember megérkezett – mondta egy korábbi elmélkedésében – Alighanem kiírtanának minket, vagy egyszerűen rabszolga sorba hajtanának, hogy megszerezzék a bolygó nyersanyagait – folytatta

Vezető tudósunk szerint az idegenek leigáznának és rabszolga sorsba hajtanának minket, ezért nem javasolt a kapcsolatfelvétel.

Szerinte mindössze egy vagy két generáción belül megtalálhatjuk az idegeneket, ennek a találkozásnak kétesélyes kimenetele lesz, de abban biztos, hogy még vagy a mi életünkben, vagy a következő generáció életében az idegen civilizációk nyomára akadunk.  De ez az első kapcsolatfelvétel nem olyan lesz, mint a filmekben látott kapcsolatfelvételek. Sokkal egyszerűbb lesz, sokkal „unalmasabb”, ha lehet így fogalmazni. Bizonyosságot fogunk nyerni, hogy vannak mások is rajtunk kívül, de feltehetően nem leszünk képesek a hatalmas kozmikus távolságok miatt közvetlenül kommunikálni a másik világgal. Egy rádiójelet fogunk majd fogni, vagy egy távoli exobolygón találunk olyan jeleket, melyek egy civilizáció jelenlétére utalhatnak. A felfedezés az egész emberi jellemet, a világhoz való viszonyulásunkat át fogja formálni. Mindenkire óriási hatással lesz az egyén szintjén is ez a felfedezés, és a vallások hitéleti válsággal fognak szembenézni. Nem minden vallás fogja tudni jól kezelni majd a helyzetet, ezért milliók fognak elfordulni, és ateistává válni, de lesznek, akiket pont ez fog megerősíteni a hitében.

Elmondása szerint a katolikus egyház, és maga az elmúlt 10 év pápái már érezhetően eltolódtak ebbe az irányba, és felkészítették az egyházat és a híveket arra az esetre, ha bizonyítást nyerne, hogy más lények is élnek az univerzumban. Már maga II. János Pál pápa is úgy gondolta, hogy lehetetlen, hogy mi legyünk az egyetlen értelmes élet az univerzumban.

Hirdetés

 

Ennek ellenére mégis nagyon sokan várják, hogy az emberiség végre felvegye a világtörténelmi jövőben a kapcsolatot egy idegen civilizációval.

OSZD MEG másokkal is!

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!