Európa

Súlyos az európai kórkép: kitálalt a biztonságpolitikai szakértő

Hirdetés

A nyílt határok megmutatták, hogy éppen akkor van vége a biztonságnak. 2015 óta 770.000 bűncselekményt követtek el, 42%-kal emelkedett a statisztika!

Erről senki sem beszél!

Georg Spöttle elmondta kendőzetlen véleményét arról, hogy mennyire nagyon súlyos az Európai Unió kórképe, és hogy elfogadhatatlan az, hogy erről a mainstream média hallgat.

Minden napom azzal indul a Nézőpont Intézetben, hogy a reggeli értekezlet előtt átnézem a világsajtót. Mi történt az éjjel a glóbusz túloldalán és persze, hogy miben mesterkednek Brüsszel bürokratái.

Már második napja, hogy a CDU új elnökasszonya Annegret Kramp Karrenbauer kapja az ívet balról, de rendesen. A karnevál alatt kimondta az igazat a fiatal német férfiakról, akik az új liberális, elpuhult nemzedéket képviselik.

Hirdetés

„Nézzétek meg a mai pasikat. Járt-e valaki az elmúlt időben Berlinben? Mert, ha igen akkor az megérti, hogy minek kell a harmadik WC. A tejeskávé frakció, aki ezt követeli, azt sem tudja, hogy állva, vagy ülve pisiljen. Na pont nekik kell ez a harmadik toilette.”

Éppen ennyi kellett a Zöldpártiaknak és a többi liberális erőnek, hogy a pálmán legyenek. Már harmadik napja követelik, hogy AKK kérjen bocsánatot az interszexuálisoktól (legyen az bármi is), a transzneműektől, meg amúgy mindenkitől, aki azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány.

Ja, eközben a német ovik arra buzdítják a szülőket, hogy a kicsik farsangjára a fiúkat öltöztessék hercegnőnek vagy sellőnek. Így rálátásuk lesz a másik nem érzésvilágára is.

Közben megy a „szelek fényezése”. Stefan Weil, Alsó Szászország miniszterelnöke sem állta meg, hogy ne kössön belénk. Az SPD politikus egy közös európai menekültpolitikáról álmodozott a „Die Welt riporterének”.

Az újságíró szerint is, az EU fényévekre egy közös megoldástól, ami a migrációt és a határvédelmet érinti. Weil szerint viszont elég, ha csak pár tagállam fog össze és keresi a megoldást. „Nem várhatunk Orbán úrra” -így a politikus.

Hirdetés

Hát ez éppen fordítva történt. Orbán Viktor védi Magyarországot és az Unió külső határát immáron négy éve. A mi kormányunk döntött gyorsan és határozottan. Mit tett Brüsszel az elmúlt 4 évben. Hát kb., a nagy semmit, hiába vártunk a támogatásra politikailag és anyagilag.

Wolfgang Schäuble, Németország köztársasági elnöke is felpattant a „sorosparipára” és vágtat a szép liberális jövő és a Német Szövetségi kalifátus felé. Ő is úgy látja, hogy a határok lezárása nem megoldás: „Nincsen biztonság a nemzeti határokon belül. A 21-ik században a határzár az nem vezet sehova.

Minden krízis magában hordoz egy sanszot is.” Köszönjük, leülhet egyes. A nyílt határok megmutatták, hogy éppen akkor van vége a biztonságnak. 2015 óta 770.000 bűncselekményt követtek el Merkel diplomásai. A szexuális indíttatású bűncselekmények száma még mindig egy 42%-os emelkedést mutatott 2018-ban.

Manfred Weber, a Keresztényszociális Unió politikusa és a legnagyobb esélyese a május 26-i választásoknak, hétfőn egy interjút adott a balliberális „Der Spiegelnek”. A bajor Weber egy agancsokkal díszített kellemes kis sörözőben beszélt a haza fogalmáról: „A haza az a hely, ahol biztonságban élhetünk”. Jól kezdi gondoltam, ám örömöm hamar elmúlt mivel két mondattal később már nagyokat rúgott a magyar politikába:

„Orbán Viktor súlyosan ártott az EPP-nek nyilatkozataival és plakátakciójával, ezért elvárom tőle, hogy bocsánatot kérjen és befejezze az akciót.”

Hirdetés
Hirdetés

Manfred Weber hozzátette: nem lehet napirendre térni az ügy felett, és a kérések, felszólítások már nem elégségesek, ezért nagyon hamar konkrét lépések következnek.

Szomorú látni, hogy a kereszténydemokrata értékekre alapított EPP (Európai Néppárt) már liberálisok és Soros kottájából játszik. Franz Josef Strauss forog a sírjában, hiszen a konzervatív értékek a hazaszeretet és annak védelme már nem szerepel a CSU programjában. Weber, Timmermans vagy Junker, a határok már elmosódnak. Bő két hónap van még a választásokig, de markáns, az európai polgárok érdekeit és védelmét szolgáló politikai tervekkel még csak a V4-ek, Salvini és részben Ausztria tudott előrukkolni.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!