Itthon

Súlyos testi sértés: két fiatal összevert egy buszsofőrt

Hirdetés

A Budakörnyéki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat két fiatalkorúval szemben, akik a helyi buszjárat vezetőjét bántalmazták.

A fiatalkorúak nyáron, Solymáron, a Terstyánszky utcai buszmegállóból éppen induló busz vezetőjének jelezték, hogy fel akarnak szállni. A buszvezető, a bűnügy sértettje kinyitotta az első ajtót. A két fiú azonban nem szállt fel a buszra, viszont nem engedték a sofőrnek, hogy becsukja az ajtót, azt kitámasztották, emiatt szóváltásba kerültek a buszvezetővel. Végül felszálltak ugyan a buszra, de eközben az egyik fiatal trágárul ordítozott a sértettel, és veréssel fenyegette, a társa pedig fenyegetően ütésre emelte az öklét.

A buszvezető az ordítozó vádlottat a mellkasánál eltolta magától, miközben felszólította, hogy szálljon le. Ekkor a másik fiatal a sértettet ököllel úgy arcon ütötte, hogy annak eltört az orrcsontja és vérzett az orra.

A bántalmazás után a két fiatalember leszállt a buszról, de továbbra is dörömböltek a busz már becsukott ajtaján, és fenyegetőztek.

A fiatalkorú elkövetőkkel szemben a Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt. Bűnösségükről a Budakörnyéki Járásbíróság fog dönteni.

Hirdetés

Forrás: ugyesszeg.hu

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!