Európa

Székelyföldön tartanak katonai gyakorlatot a románok

Hirdetés

Románia két magyar többségű megyéjében, a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében, valamint a fővárosban szerveznek közös gyakorlatot jövő héten a román védelmi minisztérium, belügyminisztérium (MAI), a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a kormányőrség (SPP) és a különleges távközlési szolgálat (STS) katonái számára – derült ki a román védelmi minisztérium csütörtöki közleményéből, írja a demokrata.hu.

Az október 7 és 13-a között lebonyolítandó, Concordia 19 nevű gyakorlaton mintegy ötszáz katona és civil vesz részt. A román hadsereg vezérkari főnöksége által koordinált akciókkal az országos védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági rendszerhez tartozó intézmények együttműködését, az eljárások összehangolását gyakorolják.

A Concordia 19-ben különleges műveleti erők, felderítők, hegyi vadászok, vegyi, biológiai, és nukleáris védelmi egységek, egészségügyi mentőalakulatok vesznek részt a MAI, SRI, SPP és STS szakosított szervei mellett.

A gyakorlat fiktív forgatókönyve szerint az egyesített védelmi és közrendvédelmi és nemzetbiztonsági erőknek egy hibrid hadviselésre jellemző ellenséges támadást kell visszaverniük – tudatta a román védelmi minisztérium.

Forrás: demokrata

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!