Tech

Szenzáció: bizonyíték arra, hogyan érkeznek az idegenek bolygónkra!

Hirdetés

A kormány és a hadsereg tud róla, titokban már mozgósítás zajlik, miközben az óvóhelyeket készítik elő. Valami közeleg?

Az idegenek már itt vannak a Földön. Olyan magasrangú tisztségviselők meséltek róluk, mint a volt kanadai védelmi miniszter, Paul Hellyer, aki elmondta, hogy már több ezer évvel ezelőtt itt voltak.

Ezek az élőlények titkos kolóniákban, rejtve a világ elől tevékenykednek, és kooperálnak az emberekkel. Óriási szerepük volt abban, hogy az emberiség meginduljon a technológiai fejlődésen. Több tucat,d e egyes becslések szerint száznál is több fajta földönkívüli állomásozik jelenleg is a bolygónkon. Egy részük pedig villámlások során, kapszulák segítségével érkezik meg a felszínre – állítják.

Különféle bizonyítékok láttak napvilágot, melyek ezt valóban alátámaszthatják.

Az egyik sorozatfelvételen például azt látni, hogy egy szivárvánnyal tarkított égbolton hirtelen villámlást követően a magasból zuhan alá egy fekete, kapszula alakú hosszúkás objektum.

Hirdetés

Aki már látta a Világok harca című 2005-ös mozifilmet Tom Cruise főszereplésével, annak ez ismerős lehet…

Senkinek sem sikerült azonosítani az objektumot, sőt, a helyszínen vizsgálódva nem is találták meg, ellenben apró lyukak voltak a talajon, mintha valami megpróbált volna behatolni, de ez a szkeptikusok szerint bármitől lehetett. Ők egyébként különféle lencse és kamerahibára hivatkoztak, és az sem érdekelte őket, hogy az esetet követő órákban a hadsereg is kivonult a helyszínre, „gyakorlatozás” címszó alatt.

Világszerte ráadásul több hasonló eset történt, némelyik esetben szintén sikerült képet vagy videót készíteni arról, hogy kapszulák hullottak az égből nagy viharok során. A jelenség gyakori lehet, de eddig talán azért nem tűntek fel a embereknek, mert a viharok kellős közepén nem sokan figyelnek fel az égből hulló távoli dolgokra.

Ez egy újfajta transzport rendszer lehet, amit a földönkívüliek arra használnak, hogy titokban fúrják be magukat a Földkéregbe? vagy ezek nem is járművek, hanem szerkezetek, esetben bombák?

Nem tudni, hogy mi is a pontos rendeltetésük, de jelentések érkeztek több ízben arról, hogy a hadsereg nem véletlen gyakorlatozik, és nagy a mozgósítás világszerte.

Hirdetés

Arról is említést tesznek a források, hogy szokatlanul nagy a „nyüzsgés” a régi atombunkerek, és stabil óvóhelyek környékén, mintha próbálnák azokat a kormányzatok beüzemelni, vész esetére.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!