Tech

Szenzációs dolgot talált egy 7 éves kislány!

Hirdetés

Megunta, hogy azt bámulja, ahogy a nővére focizik, szóval sétált egyet, és felfedezett egy fosszíliát.

Naomi tavaly októberben eléggé unatkozott, amikor azt kellett bámulnia, ahogy a nővére a barátaival focizik éppen. Ezért inkább elsétált a focipályáról, és éppen a közeli sáfrányos területen mászkált, amikor egy kő alatt egy furcsa tárgyat talált, ami a Disney-féle Vaiana egyik nyakláncára emlékeztette őt.

A furcsa tárgyról csak most derült ki, hogy valójában egy 65 millió éves fosszília, ami egykor egy tengeri állathoz tartozott sok-sok millió évvel ezelőtt.

Greg Retallack, az Oregoni Egyetem paleontológiai gyűjteményének igazgatója a CNN-nek elmondta, hogy nagyon ritkák az ilyen leletek, különösen az Oregeon állambeli Bendben, ahol a kislány megtalálta a fosszíliát. A tudós elmondta, hogy az ilyen régészeti leleteknek az értéke nagyjából 40-50 ezer dollár között mozog, de az eszmei értéke sokkal nagyob, főleg egy ilyen fiatal kislány számára. Retallack felidézte a saját paleontológusi pályáját, és elmondta, hogy „így kezdjük mindannyian”, hiszen ő maga is 6 éves volt, amikor megtalálta az első fosszíliát az életében: egy héjat a strandon.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!