Tech

Szerda reggel igen ritka különlegesség lesz látható az égen

Hirdetés

Nem véletlen  az ismert közmondás: Ki korán  kel, aranyat lel. Szerdán azok láthatnak különleges jelenséget az égbolton, akik hajlandók ezért felkelni a korai órákban. Jó hír, hogy még 6:30-kor sem lesz késő.

November 15-én a hajnali órákban a Mars és a Hold vonja magára figyelmünket. A két bolygó a legszorosabb közelítéskor mindössze 3 fokra lesz egymástól, sőt a horizont közelében a Jupiter és a Vénusz is észrevehető lesz.

National Geographic összegzése szerint a Hold 10 százalékos megvilágítású sarlójától 2,5 fokra jobbra láthatjuk majd a Marsot. A vörös bolygó a Hold után 5 perccel kel majd, de a Mars halványsága miatt érdemes kissé később rálesni a párosra, amikor már elhagyták a horizont közeli sűrűbb légrétegeket: 04:30 körül már 10 fok magasan lesznek, jól megfigyelhetően. Egy órával később, a már kissé világosodó égen 20 fokos magasságban állnak, és mivel ekkor még mindig másfél óránk van napkeltéig, biztosan szép látványt nyújtanak majd az egyre vörösödő horizont felett. Aki ennyire sem szeretne korán kelni, annak nagyjából 6:30-ig lesz lehetősége megnézni az együttállást, bár ekkor a Marsot már nem lesz könnyű észrevenni.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!