Európa

Szia uram, Felvidék érdekel?

Hirdetés

A barátom barátja mindent elintéz. Mindent. Ha kell, betesz valakit egy bizottságba, ha kell, kihoz valakit a börtönből. Aztán ez vagy igaz, vagy nem, de nagyon el tudja adni magát, ha kell, és neki ez kell, mert ettől érzi magát sikeresnek.

Úgy kell nyomulnod, öregem, hogy te legyél a nélkülözhetetlen, érted-e – mondja azzal a jellegzetes nógrádi, felvidéki magyarsággal, amely amolyan hülye affektálás ebben az elveszett városban. Egy helyi Torrente ő, biztos vagyok benne, hogy a kilencvenes évek elején lila zakó és makkos cipő volt rajta, aranyszínű névjegykártyát nyújtott át és „kereskedett” a hasonszőrű kismagyarországi Rókákkal.

Ez egy ilyen invazív faj, kiirtani nem tudja egyik rendszer sem, de igazából nem is akarja, mert még nem bűnöző az ilyen, de már nem is az állam emlőin lógó semmirekellő.

Ő a fapados zsidó, a fehér cigány, a szlovák magyar vagy magyar szlovák, egy a lényeg, mindig szerepet játszik, még önmaga előtt is, mint egy nonstop szolgálatos cirkuszi mutatványos.

Ismeri a néplelket, rajta tartja az ujját a társadalmunk ütőerén, pedig nem jár közénk koszorúzni, meg magyar színházba, ugyanis nem ez a társadalmi réteg a célcsoportja, hanem a többiek, akik sokkal többen vannak és hát sokkal befolyásolhatóbbak. Azokat szereti, akiknek a mindennapjaik úgy folynak ki az ujjaik között, észre sem veszik, hogy képtelenek tartalmat adni az életüknek, ezért, hogy mégis valami történjen velük, hát tévéznek, facebookoznak, változó mértékben isznak, majd alusznak, amik azért jó dolgok, mert ezek az állapotok már olyanok, mintha kicsit meghaltál volna, és nem kell észlelned az életet. Ebben a zodiákus létben munkahelyi alkalmazottak, időnként betegek vagy más szükségben szenvedők, fogyasztók és választók ők egyben. Amolyan gnú csorda, amelyik egész életében sodródik a többivel, és bambán nézi, ha a gyengébb társát elragadják a ragadozók.

Hirdetés

Na most ezeknek a Torrentéknek vannak kifinomultabb változatai is, akik szintén ügyesen etetik a zombi népet. Ők a politikusoknak hazudott sárkányfű árusok.

Nagyon kreatívak ám, úgyhogy könnyen bekapja bárki a maszlagjukat, még a tudatosan élő és gondolkodó ember is, hiszen annyira kifinomult a stratégiájuk, hogy öröm lenne nézni, ha nem a mi életünk menne rá, immáron több évtizede! Nem is tudom, mi lenne velük a Facebook nélkül, hiszen ott tudnak csak igazán nagy szerepeket eljátszani, értünk dolgozni, aggódni, meg amit csak akarunk.

Lassan eljön az ideje a kampánynak és mire kifakulnak a húsvéti fotóink az idővonalainkon, megérkeznek ők, a megmentők!!!44! 🙂

Én csak egyet kérek tőlük, hogy egyszer a rohadt életben, mondjanak már igazat nekünk: mi a bánatos lócitromot fognak csinálni, ha esetleg bekerülnek a pozsonyi parlamentnek nevezett izébe? Mit? Mi az ígéret!?

Új megyei felosztás? Francokat, hiszen éppen most nyertek mindenhol és az pont jó így, már megszokták, nem kell ide Komárom megye, Nógrád-Gömör megye, Ung-vidék megye!

Hirdetés

Autonómiát? Hagyjuk már, hiszen még gondolni sem mernek rá, kimondani meg végképp nem.

Felvidéki egységtervet? Az meg mi!? Nem kell ide terv, elég a pénz, innen is, onnan is, oszt „mi majd veszünk rajta ezt-ezt, igaz Lalikám?” (Üvegtigris – Villanyos zongora – YouTube)

Volna egy ötletem. Adjuk már oda a Felvidéket ennek a fentebb idézett barátom barátjának. Ez majd elintézi… Elmegy Pozsonyba meg Pestre, oszt majd lecsencseli a dolgot: visszakerülünk, és mindenki jól fog járni!

De van egy olyan érzésem, hogy ezt pont a mi „politikusaink” nem fogják akarni, mert akkor velük mi lesz!? Már nem játszhatják el tovább – a sanyarú kisebbségi létünkben – a mi megmentőinket! Mert utána már nem lehetne hazudni, hogy értetek dolgozunk, drága felvidéki/szlovákiai választóink, mert Magyarországon már dolgozni, teljesíteni kellene!

Na ezért fognak ezek a 3% fölötti, de 5% alatti eredményre játszani, mert ez a legtutibb, az pont elég nekik: így lesz ingyenpénz a számukra a következő négy évben és nem is kell érte dolgozni, csak elkölteni, felélni a dotációt.

Hirdetés
Hirdetés

Esküszöm, hogy ezek ügyesebb csencselők, mint a barátom barátja! Egy invazív faj, amelyet kiirtani lehetetlen.

Hacsak nincs valakinek egy B-terve…

piros7es

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!