Európa

Szijjártó Péter: Fontos megállapodásokat fogunk aláírni Vlagyimir Putyinnal

Hirdetés

Fontos megállapodásokat fogunk aláírni a gazdaság, a szociális biztonság és a sport területén folytatandó együttműködésről Vlagyimir Putyin orosz elnök október 30-i budapesti látogatásakor – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán Moszkvában.

Szijjártó Péter – akinek tárgyalópartnerei között szerepelt Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója, Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi, Alekszandr Novak energiaügyi és Pavel Kolobkov sportminiszter – elmondta: sikerült olyan közös projekteket azonosítani, amelyet harmadik piacon orosz és magyar vállalatok közösen tudnak megvalósítani. Ezek közül a legjelentősebbként az egyiptomi közös tendergyőzelmet emelte ki, amelynek keretében egy magyar és egy orosz vállalat közösen szállíthat 1300 vasúti kocsit több mint 1 milliárd dollár értékben az arab ország vasúttársaságának. Szijjártó felhívta a figyelmet arra, hogy ez a magyar járműgyártás történetének egyik legnagyobb nemzetközi megrendelését jelenti.

A külügyminiszter rámutatott, hogy a két ország komoly előrelépést tudott elérni a gazdasági együttműködésben a szankciók által nem érintett területeken. Szijjártó Péter szerint az Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések 8 milliárd dollárnyi exportlehetőséget vettek el a magyar gazdaságtól. Fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány ennek ellensúlyozására támogatta magyar élelmiszer-, gyógyszer – és egészségipari vállalatok beruházások révén történő piacra jutását Oroszországban. A miniszter közölte: megállapodott a Gazprom gázipari óriásvállalat vezérigazgatójával, hogy az orosz vállalat áprilistól elkezdi szállítani Magyarországra a jövő téli fogyasztás kielégítéséhez szükséges földgázt.

Jelenleg tárgyalunk a mennyiség három milliárd köbméterre történő emeléséről – mondta Szijjártó Péter. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a történelem folyamán először vannak tele a magyar gáztározók, amelyek kis híján 6,5 milliárd köbméternyi gázt tárolnak. Ez fedezi a szükségleteket a jövő téli időszakig.

Szijjártó Péter mérföldkőnek nevezte a Roszatommal folytatandó együttműködést a paksi építkezés tekintetében; nemrégiben elfogadták az atomerőmű alapvető terveit. A miniszter elmondta, hogy az előkészítés következő fázisához szükséges kapacitásokat a Roszatom már Magyarországra telepítette, így az építkezés előkészítése ütemesen halad.

Hirdetés

„Magyarország így el tudja érni azt a tervét, hogy hosszú távon növelje a nukleáris energia arányát a hazai energiaellátásban. A nukleáris energia tiszta, olcsó és biztonságos forrás, amely hozzájárul a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez és ahhoz is, hogy csökkenjen a károsanyag-kibocsátás Magyarországon” – mondta Szijjártó.

Beszámolt róla, hogy a magyar-orosz csúcson fontos szerepet kap a közel-keleti keresztény közösség védelme és az azért való jövőbeni közös fellépés lehetősége. Az orosz elnöki látogatás idejére meghívást kapnak majd a legnagyobb közel-keleti keresztény egyházak vezetői is Budapestre, akik első kézből adhatnak majd tájékoztatást a két vezetőnek helyzetükről.

„Magyarországnak az az érdeke, hogy Oroszországgal is fair, tisztességes kapcsolatot tartson fenn. Látszik, hogy a legbefolyásosabb országok vezetői sorra találkoznak a magyar miniszterelnökkel, meghívják őt, vagy Budapestre látogatnak” – hangoztatta Szijjártó Péter.

„Ez visszaigazolása azoknak a sikereknek, amelyeket elértünk. Orbán Viktor olyan közép-európai vezetővé vált a világban, akit érdemes meghallgatni, akire érdemes odafigyelni, akivel érdemes találkozni a legnagyobb országok vezetőinek is. Ennek a történetnek a következő fejezte íródik majd október 30-án Budapesten” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány minden külpolitikai döntését továbbra is a nemzeti érdek alapján fogja meghozni.

Hirdetés

„Ez azt diktálja, hogy minden, a közelünkben lévő világpolitikai és világgazdasági folyamatokra hatással bíró országgal megtaláljuk a közös hangot, a kölcsönös tiszteleten alapuló hatékony együttműködést tudjunk kialakítani” – mondta a tárcavezető.

 Szijjártó Péter a másik társelnök, Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter társaságában részt vett a kormányközi bizottság tanácskozásán.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!