Európa

Szír menedékkérőt tartóztattak le a Németországban meggyilkolt magyar bejárónő ügyében

Hirdetés

December 14-én a németországi Kaiserslauternben találtak egy női holttestet, szakadt melegítőben, iratok nélkül. Az azonosításra csak hetekkel később, a tetoválások alapján került sor. Kiderült, a Magyarországon deceber 4-e óta eltűntként keresett, ózdi B. Diána holttestét találták meg.

A Németországban meggyilkolt magyar bejárónő esete egyelőre a rendőrségnek is feladja a leckét.

Diána tavaly utazott először Münchenbe, hogy ápolónői munkát vállaljon, azonban ezt az állást egészségügyi okokra hivatkozva visszautasította. Ezután ment Kaiserslautern környékére, ahol vélhetően egy amerikai családnál volt bejárónő. 

„Dia nagyon kedves nő volt, tisztességgel dolgozott, Németországba is azért ment ki. Nagyon remélem, hogy hamarosan meglesz az, aki ezt művelte vele, és a családja olyan végtisztességet adhat neki, amit megérdemel” – mondta Diánáról az egyik ismerőse a Borsnak.

A német rendőrség nem sokkal karácsony előtt vett őrizetbe egy 31 éves szír menedékkérőt, akit a gyilkossággal vádoltak. A férfi előzetes letartóztatásba is került mivel fennállt a szökés veszélye, később azonban mégis szabadon engedték. A német ügyészség azt mondta, arra nem találtak bizonyítékot, hogy a férfi közvetlenül részt vett Diana meggyilkolásában, de azt még vizsgálják, hogy tettestársakon keresztül részt vett-e a bűncselekményekben.

Hirdetés

A német rendőrség gyilkossági ügyben nyomoz, és bár 140 nyomot rögzítettek a helyszínen, még mindig rengeteg kérdésük van. Keresik, hogy pontosan hol lakott Diana, kinél dolgozott, ki látta december 4 és 14-e között? Az is kiderül, hogy a gyilkosságot december 11 és 13 között követhették el, a rendőrség ugyanis olyan szemtanúk jelentkezését is várja, akik ebben az időintervalumban azt látták, hogy valaki vagy valakik egy hosszúkás tárgyat szállítanak, akár vállon, akár valamilyen kézikocsin. Ez alapján azt feltételezik, hogy Dianát nem a holttest megtalálásának helyszínén ölték meg, gyilkosa csak később szállította oda a testet.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!