Itthon

Szlávik János elmondta, mik a tapasztalatok az oltóanyaggal kapcsolatban

Hirdetés

Jók a tapasztalatok a koronavírus elleni oltóanyaggal, és biztató az is, hogy csökken az új fertőzöttek száma – foglalta össze a járványügyi helyzetet a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

Szlávik János örömtelinek nevezte, hogy csökken a kórházban fekvő betegek száma, valamint azt, hogy egyre több gyógyult van, de figyelmeztetett: az eddigi tapasztalatok is mutattak hullámzó adatokat. A tendencia pozitív, de a szennyvízadatok alapján néhány városban még mindig stagnál vagy emelkedik a koronavírus koncentrációja – jelezte. Kitért arra is, hogy úgy tűnik, a legújabban felismert vírusmutációk gyorsabban terjednek, viszont nem súlyosabbak, mint a korábbiak. A főorvos szerint minden országban el kell kezdeni a tömeges oltásokat, és ez megakadályozza majd az új mutációk elterjedését.

Szlávik János kiemelte: a mutációkat észlelő országok tudósai azt mondják, hogy

A JELENLEGI OLTÁSOK NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL AZ ÚJFAJTA MUTÁCIÓK ELLEN IS HATÉKONYAK LESZNEK.

Az oltások ugyanis a vírus több pontja ellen irányulnak harcba, így ha csak egy-egy helyen történik változás a vírusban, az oltóanyagok hatékonyak a jelenleg ismert mutációk ellen is. Hangsúlyozta: Magyarországon jók a tapasztalatok az oltóanyaggal, nem észlelnek semmilyen súlyos mellékhatást, lelkesek az egészségügyi dolgozók is. Hozzátette: a program az oltási rend szerint halad, ahogy egyre több és több oltás érkezik, még több oltópontot állítanak majd fel. Ha gyorsan be tudják oltani a magyarok 50-60 százalékát, akkor legyőzik a járványt – jelentette ki a főorvos.

Hirdetés

Szlávik János az oltáshoz szükséges infrastruktúráról elmondta: a korszerű oltásoknál mínusz 20 vagy akár mínusz 70 fokos tárolás szükséges, de ha a vakcina kikerül ebből a környezetből, hűtőszekrényben is eltartható öt napig. Az új technológia komolyabb hűtést igényel, mint a korábbi oltóanyagok, viszont forradalmi újításnak számít, ami más fertőző vagy akár daganatos betegségek ellen is reményt jelent – tette hozzá. A főorvos szerint ha megérkezik az a mennyiség, amelyet Magyarország több gyártónál is lekötött, akkor a lakosság 60-70 százaléka be tudja oltatni magát. Szlávik János úgy fogalmazott:

BÍZIK BENNE, HOGY A JÖVŐRE KIALAKUL A NYÁJIMMUNITÁS.

Megjegyezte azonban, hogy a vírus valószínűleg nem tűnik el azonnal, de sokkal kevesebb ember kerül majd kórházba, intenzív osztályra. Arról is beszélt: az influenzához hasonlóan az oltás ellenére is lehet olyan, hogy valaki elkapja a koronavírust, viszont nála nem jelentkeznek majd súlyos tünetek. Az arányuk pedig olyan csekély lesz, hogy még akkor sem nevezhető jelentős járványügyi tényezőnek, ha egy beoltott ember is képes lehet továbbadni a vírust – tette hozzá

Forrás: porfolio

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!