Európa

Szokatlanul érzelmesre vette a figurát a leköszönő kancellár

Hirdetés
Jövő csütörtökön katonai tiszteletadással búcsúznak majd Angela Merkeltől a berlini védelmi minisztérium udvarán, a Spiegelnek pedig sikerült megszereznie azoknak a daloknak a listáját, amiket a leköszönő kancellár kívánságára játszanak majd az eseményen.

A kancellár kérésére egy NDK-s popdal, Nina Hagen Du hast den Farbfilm vergessen című 1974-es slágere csendül majd fel először. A dal nagy vonalakban arról szól, hogy mivel a fiú otthon felejtette a fényképezőgépbe való színes filmet, senki nem hiszi majd el a lánynak, hogy milyen szép volt az együtt töltött idő, ami igaz sem volt talán.

Megszólal majd a legendás kabarédalénekes, Hildegard Knef Für mich soll’s rote Rosen regnen című dala is, ami a felnőtté válás és a beteljesületlen vágyak témáját járja körül. „Új csodák várnak rám, ahogy újra kibontakozom messze a régitől, s a legtöbbet meg akarom tartani abból, ami vár” – szól a dal utolsó versszaka.

A ceremónián egy egyházi dal, a Großer Gott, wir loben dich című is elhangzik majd.

Hirdetés

A Großer Zapfenstreich nevű katonai tiszteletadásra csak a német állam legfontosabb szereplői „jogosultak”, a leköszönő kancellárokat hagyományosan így búcsúztatják. Angela Merkel búcsúztatójára körülbelül kétszáz vendéget, s rajtuk kívül az összes minisztert várják, akikkel a kancellár 2005 óta együtt dolgozott. Egyvalaki szinte biztosan nem lesz ott: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Németország korábbi védelmi minisztere. Ebből a tisztségéből fakadóan Von der Leyennek is járt a Großer Zapfenstreich, ő a Wind of Change-et kérte a Scorpionstól.

Forrás: mandiner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!