Európa

Szorul a hurok Macron körül – és nem csak politikailag

Hirdetés

Normális emberi ésszel és erkölccsel nyilván fel sem tudnánk fogni azt a szodomita valóságot, amely az úgynevezett globalista elit berkeiben dúl. A politikai bársonyszékekbe, országok elnöki posztjaiba ültetett WEF-es torzók nem igazán testesítik meg azokat a figurákat, melyekről úgy hinnénk igazi vezéregyéniségei a társadalomnak.

Ezek a furcsa alakok, akik vezetői a Nagy Mátrix uralta látszólagos társadalmi rendnek, perverzebbek az egykori nyugat római birodalom nagyurainál is. Igazi kurtizánjai ők a Gonosznak. Egy ilyen például Emmanuel Macron is, egy sátáni politikai-kurtizán, akinek tündöklését és bukását végignézhetjük évek óta napjainkig. A WEF-es pszichopaták evilági rituális ámokfutását figyelve pár hónappal ezelőtt kiszivárgott egy furcsa nyilatkozat, melyben a WEF népirtásra szakosodott “történésze” Yuval Noah Harari, azt nyilatkozta, hogy élete meghatározó és talán legszebb sztorija az volt, amikor évekkel ezelőtt maga Klaus Schwab a WEF nagymestere a magáévá tette őt. Mert ez egyfajta beavatási rítus a WEF-elitjében.

Mert ezeknél a perverz pszichopatáknál a hatalmi játékokba ez is benne van. De persze nem Harari az egyetlen efféle szodomita, itt van például mindjárt a Macron és Trudeau duó, a két globalista országvezető.

De lássuk csak Macront először!

A WEF akaratából 2017 óta az egykori Rothschild-bankár, Emmanuel Macron vezeti Franciaországot … egyik súlyos válságból a másikba. Kezdve a sokhetes „Gillet Jaunes” (sárga-mellényes) tiltakozással, majd a hírhedt nyugdíjreformok miatti tüntetéssorozattal, folytatva a rendőr által lelőtt arab fiú halála miatt kirobbantott zavargásokkal, Macron kormányzása igazi csődtömegnek tűnik.

Hirdetés

Ami meg a Macron szerepét jelenti a külpolitikában, bizony az sem áll túl jól. Az elmúlt napok eseményei egyértelműen igazolják, hogy Macron politikai súlya a világpolitika színpadán körülbelül megegyezik egy szalmabábéval.

Először is, kihagyták a közelgő BRICS-találkozóról a dél-afrikai Johannesburgban, . Eddig 34 ország már megerősítette részvételét a BRICS-ben, azonban Macron akárhogy pedálozott, nem kapott oda meghívást. Pedig nagydobra verte a sajtóban is, hogy részt akar venni a BRICS ülésein. Kihagyták.

Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter meglehetősen szarkasztikusan reagált arra, hogy az egykori gyarmatosító nagyhatalom Franciaország jelenlegi elnöke is részt akar venni a BRICS találkozón, mint manta, akarni akarhat Macron odamenni, de ez bajos lesz, mivel nem hívták oda meg.

Macron aztán, hogy megmutassa mekkora bosszúálló nagy őr ő, lemondta részvételét az augusztus 7-9-én Brazíliában megrendezésre kerülő Amazon-csúcson való részvételét emiatt – de őszintén szólva, ez senkit nem érdekelt.

A közelmúlt legkomolyabb fejleménye azonban az egykori francia afrikai gyarmat Niger államcsínyje volt. Megtámadták a francia nagykövetséget, és Macronnak el kell rendelnie a francia állampolgárok evakuálását.

Hirdetés

Ezt követően a puccsot kivitelező lázadók vezetői felbontottak minden katonai megállapodást Franciaországgal, és 30 napot adtak Párizsnak, hogy kivonja minden erejét és katonai felszerelését Nigerből.

Ez azt követően következik be, hogy Mali és Burkina Faso – 2021-ben és 2022-ben – szintén kikényszerítette a francia csapatok kivonulását.

A France 24 erről azt írta:  A nigeri puccs különösen megviseli Macront, miután Niamey különleges szövetségesévé akart válni, és a mali puccs után Franciaország meghatározó jelenlétet akart magának az afrikai térségben.”

Valós időben figyelhetjük most meg a francia stratégia teljes összeomlását, és kétségbeesett vergődését ,megőrizze egyre gyengülő afrikai befolyását.

„2018 decemberében Macron megfogadta, hogy Franciaország továbbra is részt vesz a dzsihadisták elleni harcban Afrika Száhel övezetében, „amíg a győzelem be nem fejeződik”, amely fogadalom most ingatag talajon jelenik meg.

Hirdetés
Hirdetés

A kudarcok keményen és gyorsan jönnek, a feltörekvő regionális partnerek javára.

A francia-ellenesség az afrikai régióban egyre tovább erősödött, miközben Oroszország egyre jelentősebb szerepet kap a Fekete Kontinensen, és az elmúlt években a Wagner-zsoldoscsoport révén egyre hangsúlyosabb szerepet kapott.

Mindeközben Franciaországban egyre durvul a migráns-invázió okozta káosz

A brit Spectator erről ezt közölte:

„Macron továbbra is közömbös a kaotikus bevándorlási helyzettel szemben, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások folyamatosan azt mutatják, hogy ez a kérdés a lakosság túlnyomó többsége számára kiemelkedően fontos. […]

Nem csak az emberek dühösek. Ugyanígy a rendőrség is, akik közül sokan nehezményezik azt, hogy a francia igazságszolgáltatás és maga az elnök semmit nem tesz az egyre durvább migráns fenyegetés rendezésében és a rendőrség sem tud hatékonyan segíteni emiatt a francia polgárokon, akik folyamatos veszélyben vannak a bevándorlók miatt.

Aztán ott van a francia katonaságon belüli zúgolódás. Macron hatalomra kerülése után heteken belül szét, és kiszorította a védelmi vezérkar népszerű és tekintélyes főnökét, Pierre de Villiers tábornokot.

Ha úgy gondoljuk, ez minden, Macron tündöklésének és bukásának szemünk előtt zajló történetében, tévednek.

Macron most azzal kell szembenézzen, hogy szerte a világon nyíltan beszélnek és gúnyolódnak azon, hogy Justin Trudeau kanadai elnök felesége azért vált el, mert megelégelte, hogy férje, azaz volt férje hosszú évek óta igencsak bensőséges, transzgenderi viszonyt ápol Emmanuel Macronnal.

Fotó: Egy kép többet beszél ezer szónál, tartja a régi sajtós mondás…

Ez már csak így szokás a WEF-es globalista sátánista maffia berkeiben. Ez az ő szodomita világuk, amihez idomítani szeretnék a Teremtett Rendet, az egész normális világot. Zsák a foltját, köcsög a párját megtalálja a magas-politikai szerepjátékok Marionettjei körében is… egymást közt párosodnak, de szerencsére legalább nem szaporodnak!

Forrás

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!