Óriási balhé a lezárt Keletinél: brutális támadás érte a pótlóbusz sofőrjét, mentőt kellett hívni
Megtámadta a MÁV-csoport egyik munkatársát egy dühöngő taxisofőr, a társaság feljelentést tett.
Paprikaspray-jel fújta le a MÁV-csoport egyik buszsofőrét egy dühöngő taxisofőr. A buszsofőr a Keleti pályaudvaron zajló felújítás idején közlekedő pótlóbuszt vezette.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-posztjában az incidensről azt mondta, alaposan megakasztotta a reggeli csúcsban munkába igyekvők közlekedését, de ennél is lényegesebb, hogy az autós fájdalmat okozott a buszsofőrnek és félelmet keltett az utasokban. Hozzátette, a taxis a támadást követően egyszerűen tovább állt, a mentőt a MÁV következő autóbuszának sofőrje hívott a rosszullétre panaszkodó járművezető kollégájához.
Hegyi Zsolt hangsúlyozta, egyre több támadás éri a MÁV-csoport munkatársait, az elmúlt időszakban gyakrabban fordul elő verbális vagy akár fizikai erőszak a szolgálatot teljesítő kollégáinkkal szemben, ennek pedig megálljt kell parancsolniuk.
Emlékeztetett, hogy a MÁV-csoport meghatározott munkatársai közfeladatot látnak el, a velük szembeni erőszak bűncselekmény. Ennek megfelelően a támadó ellen feljelentést tesznek.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke korábban azt nyilatkozta, az utóbbi időben rendkívül felhígult a taxis szakma: ma már a drogos, alkoholista és büntetett előéletű sofőrök is űzhetik az ipart, sőt, olyanok is, akik nem rendelkeznek jogosítvánnyal.
economx
