Itthon

Támadnak a mínuszok: súlyos fagyok jönnek

Hirdetés

Szombaton kezdetben többfelé süthet ki a nap, majd nyugat felől felhők érkeznek. Hószállingózás reggel néhol keleten, délkeleten fordulhat elő, délután pedig északnyugaton hószállingózás, havazás, helyenként havas eső alakulhat ki. Időnként élénk lesz a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban -12, -3, napközben -4, +3 fok ígérkezik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki hófúvás miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére. Az ónos eső miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú riasztást.

Vasárnap többfelé párásan, ködösen indul a nap, nyugaton ónos szitálás is előfordulhat. Napközben számottevő csapadék nem várható, időnként a nap is kisüthet. Nyugaton, északnyugaton megélénkül a délkeleti szél. Délután -2 és +6 fok között alakul a hőmérséklet.

A jövő hét első napjaiban vegyes halmazállapotú csapadék várható, vagyis eső, havas eső, hó és ónos eső is hullhat. Időnként a szél is feltámadhat. Ugyanakkor a maximumok az ország legnagyobb részén fagypont felett alakulhatnak – írja az Időkép.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!