Itthon

Teljes kudarc a Soros-hálózat újabb tüntetésén

Hirdetés

A Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistái, a Soros-egyetem genderaktivistái, a teljes balliberális fordulatot végrehajtott, pusztán antiszemitizmusát megtartott Jobbik, és az ellenzéki fake news média ma is nekifutott a kormánybuktatásnak, az eddiginél is gyengébb eredménnyel.

Az este az erőszakos tüntetésekre lelkesen mozgósító bukott politikusok kínos szereplésével indult.

A beszédeikre szinte senki nem volt kíváncsi.

Aztán, amikor a tüntetők látták, hogy minden eddiginél kevesebben vannak, hosszas, teljesen céltalan vonulásba kezdtek, három hidat is érintve. Végül visszatértek a Kossuth térre, ahol azonnal a rendőrök dobálásába kezdtek. Petárdákat, fémpénzt, hanggránátokat dobtak a rendőrök közé, de nem tudtak oszlatást kiprovokálni. Ezután a tömeg szétszéledt, egy kisebb része a Sándor-palotához vonult. Ott ért véget a Soros-hálózat eddigieknél is kilátástalanabb próbálkozása.

A harmadik napi őrjöngés sikertelenségét az egyik fake news média szomorú mondata jellemezte, amikor a tüntetők visszatértek a nagyjából tíz kilométeres céltalan összevissza vonulgatásból:

Hirdetés

A Kossuth tér optikailag nem tesz jót a tüntetőknek

Magyarul:még az előző napoknál is sokkal kevesebben voltak a téren. Napról-napra kevesebben vannak a nagyobb részt külföldről kitartott rendbontók.

A Soros-hálózat újabb megmozdulása délután öt órakor kezdődött a Kossuth téren.

A baloldal és az antiszemita Jobbik degenerált násza jegyében, az összes ellenzéki párt valamelyik vezetője ott tolongott a téren. A felszólalók és az újságírók viszont többen voltak, mint a tüntetők, hiába vártak majdnem fél órát a kezdéssel.

Vadai Ágnes felszólalását leszámítva a beszédek halálosan unalmasak voltak, így azokkal nem is fárasztanám az olvasókat. A gyurcsányista politikus egyetlen mondatával azonban lerántotta a leplet a DK-Jobbik koalícióról:

Hirdetés

Az ellenzéki pártok a DK-tól a Jobbikig egyeztetik minden lépésüket.

A beszédek végére összecsődített néhány száz ember kötelességtudóan és csalódottan nekilátott a vonulásnak. A Kossuth térről a Margit híd felé mentek, aztán irányt váltottak és a Nyugati pályaudvarnál kötöttek ki, majd az Oktogonon keresztül a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai volt székházához értek. Itt rövid időre kettészakadtak: egy részük a Bródy Sándor utcában maradt, míg mások a Kiskörút felé indultak. Többségük nemsokára visszament a Magyar Rádió volt székházához, ahol a többi szélsőséges aktivistával együtt ocsmány, gyalázkodó rigmusokat kezdtek el skandálni.

Az este egyik legszánalmasabb pillanata következett: a tüntetők 10 percig kurjongattak a Bródy Sándor utcában, annál az épületnél, ahonnan a Magyar Rádió évekkel ezelőtt kiköltözött. Voltak, akik azt sajnálták, hogy ennyiben maradt a dolog.

Közben az ATV tudósítója megkérdezte az embereket, hogy merre tartanak, de azoknak fogalmuk sem volt róla.

Később a demonstrálók a Szabadság hídhoz mentek, majd átsétáltak Budára, onnan pedig az Erzsébet hídon keresztül vissza Pestre és végül a kiindulóponthoz, a Kossuth térre értek.

Hirdetés
Hirdetés

Néhány százan lehettek, kevesebben mint az előző napokban.Itt azonnal a rendőrök provokálásába kezdtek, lökdösték őket, 20 centiről üvöltöttek az arcukba iszonyú ostoba szövegeket. Aztán, hogy nem jött a várva várt könnygáz, dobálni kezdtek. Füstgránátot dobtak a rendőrök közé, majd fémpénzzel kezdték dobálni őket. A rendőrség hangszórón keresztül azonnal figyelmeztette a tüntetőket.

Közölték, hogy a tüntetés már nem békés és kérték azokat, akik magukat békés tüntetőknek tartják, hogy álljanak messzebb a randalírozóktól. Persze, szinte senki nem ment el, hiszen a cél éppen az összecsapás volt. Arra is figyelmeztettek, hogy törvényellenes a sorfal lökdösése, a rendőrök dobálása, az arcok eltakarása.

A tömegben EU-s és vörös lobogók lengtek a balliberális pártok, illetve a Jobbik zászlói mellett.

Az elmúlt időszakhoz képest az a különbség, hogy most több jobbikos zászlót is volt, kiemelve így a balliberális tábor és a Jobbik megbonthatatlan, nemzetellenes koalícióját. A  Momentum néhány lobogója is látható volt. Sneider Tamás több ezer vidéki jobbikost ígért a pénteki tüntetésre, de összesen lehettek néhány tucatnyian az antiszemita párt hívei.

Természetesen megjelent egy tiltott önkényuralmi jelkép, a vörös csillag.

Végül fél 12 után nem sokkal, látva a rendőrök nyugalmát és profizmusát, csalódottan szétszéledtek.

A rendőrök az agresszíven viselkedő tömegből három férfit állítottak elő. A férfiakat – akik közül egyikük az arcát maszkkal eltakarta – a rendőrök kiemelték a csoportosulásból és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítják.

Néhány tucat tüntető a Várba, a Sándor-palotához ment, aztán, amikor látták, hogy a többség nem jön utánuk, szétszéledtek.

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!