Világ

Teljes összeomlás – Hongkongban már rendkívüli állapotot hirdettek

Hirdetés

Rendkívüli állapotot hirdetett Hongkongban a Pekingből kinevezett kormányzó, és ez alapján szombaton leállt a tömegközlekedés, bezártak a bevásárlóközpontok. A világ egyik legnagyobb kereskedelmi központjában ezzel szinte teljesen leállt az élet.

Hetek óta tartó tüntetéssorozat tartja forrongásban Hongkongot. A terület ugyan még évtizedekig önrendelkezési joggal bír Kínán belül, ám kérdés, meddig őrizhető ez meg Peking nyomása alatt. Összeállításunk a szembenállás gyökereiről és a Kínán belül eszkalálódó konfliktusról.

Könnygázzal és füstgránátokkal oszlatta a rohamrendőrség a tüntetők tömegét Hongkongban múlt szombaton. A demokráciapártiak már-már rutinszerűen, kilencedik hete tüntettek a város több pontján, ezúttal azonban heves összecsapások is történtek a biztonsági erők és a demonstrálók között. Többeket őrizetbe vettek, miközben a hét közepén még a múlt heti tüntetésről elvitt aktivisták álltak bíróság elé. Nincs azonban jele annak, hogy a tüntetéshullám megállna, vagy akár csak csökkenne, sőt. Általános sztrájkot követelnek, szélesebb körű demokráciát, a kínai hatalomtól való függés lazítását, valamint a hongkongi vezető, Carrie Lam távozását.

Hongkongban az elmúlt 5 évben megszokottá váltak a hasonló megmozdulások, rendszerint valamilyen pekingi döntés ellen tiltakoznak az utcán. A legutóbbi tüntetéshullámot az indította el, hogy a hongkongi kormányzat módosította a kiadatási törvényt, azaz megkönnyítette a vádlottak és elítéltek kiadatását Kínának. A szinte azonnal kirobbant heves felháborodás miatt a parlament, bár a törvényt elfogadta, egyúttal fel is függesztette azt. A tüntetők azonban nem tágítottak, és jóval átfogóbb célt, Hongkong demokratikus jogainak kiterjesztését tűzték zászlójukra

Péntekre virradóra a kormányzó – akinek lemondása a tüntetők fő követelése most – megtiltotta, hogy arcukat eltakarva tüntessenek az emberek. A tüntetők attól tartanak, hogy a bekamerázott utcákon rögzítik őket, és később retorziók érhetik a felvonulókat, illetve a maszkok a könnygáz ellen is védenek.

A pénteki felvonulások egy része erőszakba fulladt, erre hivatkozva rendelte el a kormányzó szombaton a közlekedés és az üzletek bezárását.

Hirdetés

Szombaton is voltak kisebb tüntetések a városállamban, de ezek viszonylag békések maradtak, annak ellenére, hogy a tüntetők továbbra is viselik a maszkokat.

Vasárnapra pedig újabb óriási tömegtüntetést szerveznek az ellenállók.

Azt egyelőre nem tudni, hova vezet a szembenállás, és hogy lehetnek-e erősebbek a szabadságjogaikhoz ragaszkodó hongkongiak a hatalmas kínai pártállami apparátusnál. A rendőrség tömegoszlató eszközein túl egyelőre a kínai biztonsági erők nem avatkoztak be. Az azonban mindenképpen intő jel lehet, hogy a kínai közösségi médiában, a Weibón a hadsereg olyan felvételeket tett közzé, amelyeken a katonák tüntetések feloszlatását gyakorolják.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!