Európa

Terjed a „brit” mutáns, több európai állam is karanténba vonul az ünnepek után

Hirdetés

Egész Európa arra vár, hogy elkezdődjön a koronavírus elleni védőoltások beadása. A kampány minden uniós tagországban december 27-én indul, és elsőként azokat oltják be, akik a legnagyobb veszélyben vannak, tehát az időseket és az egészségügyi dolgozókat.

Spanyolországban több mint húszezren haltak meg az idősotthonokban a koronavírus okozta szövődmények miatt a járvány első három hónapjában, és bár az ünnepek előtt és alatt rendkívül szigorú szabályokat léptettek életbe, megint egyre több a fertőzött ezekben az intézményekben.

Görögországba pénteken este futott be az első közel tízezer adag vakcina. Egészségügyiek kapják meg először öt athéni kórházban, majd az időseket ellátó intézetek és a politikai vezetés, illetve a rendőrség és a hadsereg vezérkara következik.

Az olaszországi vakcinaszállítmány is megérkezett Rómába, ahol a Spallanzani járványkórházban bontják fel az első dobozokat, majd küldik szét az országban vasárnap.

Eközben már Franciaországban is kimutatták azt a koronavírus-mutációt, amely a korábbiaknál fertőzőbb, és az Egyesült Királyságban jelentették először. Az illető egy Nagy-Britanniában élő francia, aki az ünnepekre ment haza Tours-ba. Tünetmentes, házi karanténban van. Fél nappal később a japán hatóságok is bejelentették, hogy azonosították a „brit” mutánst egy pozitív Covid-tesztben.

Hirdetés

Számos európai országban szigorú karantén kezdődik vasárnaptól, és tart legalább január 10-ig. A járványintézkedések újabb köréhez egyre több ország csatlakozik, mióta kiderült, hogy az Egyesült Királyságban felütötte fejét az új típusú koronavírus egy nagyon fertőző mutációja. Az nem bizonyított, hogy súlyosabb tüneteket okoz, csak az biztos, hogy könnyebben el lehet kapni, mint az eddigieket.

Forrás: euronews

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!