EurópaItthon

Timmermans vitapárbajra hívta Orbán Viktort

Hirdetés

A szocialisták európai csúcsjelöltje arra készül, hogy az Euronews hírcsatorna meghívására televíziós politikai vitán vegyen részt Orbán Viktorral – közölte Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-)képviselő, felszólítva a magyar miniszterelnököt, hogy fogadja el a felkérést.
Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mikor lenne a vita, azt felelte, hogy Frans Timmermans az MSZP meghívására jövő hét szombaton érkezik Budapestre, hogy részt vegyen a párt kongresszusán. Ha a magyar kormányfő komolyan gondolja, hogy vannak érvei, akkor aznap, vagyis május 18-án délelőtt az Euronews szerkesztőségében leülhetnek egymással vitázni – közölte.

Ujhelyi István azt mondta:  Európa egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen irányba indul el az EU a következő hetekben. A kontinens előtt két út áll: az egyik azoké az „Európa-ellenes, populista erőké, nacionalistáké és újfasisztáké”, akik egy olyan tömörülésbe igyekeznek, aminek „egyik zászlóvivője Orbán Viktor (…) lesz a következő években”, a másik pedig a Frans Timmermans és az európai szocialisták által kijelölt szociális Európa víziója – mondta az EP-képviselő.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!