Világ

Titkos iráni félkatonai hálózatot számolt fel az albán rendőrség

Hirdetés

Az albán rendőrség felgöngyölített egy iráni félkatonai hálózatot, amely merényleteket tervezett albániai száműzetésben élő iráni ellenzékiek ellen – közölte az albán rendőrfőnök szerdán.

Ardi Veliu közleménye szerint az iráni Forradalmi Gárda Albániában aktív terrorista sejtet működtetett, amely a Modzsahedin Halk (MEK) iráni fegyveres ellenzéki csoport albániai emigrációban élő tagjai ellen tervezett merényleteket.

A csoport többek között 2018 márciusában, Tiranában a népszerű albán Sultan Nevruz ünnepen is merényletet tervezett, de a hatóságoknak ezt sikerült meghiúsítaniuk. A rendőrfőnök letartóztatásokról nem tett említést.

A hálózat, amelyet a közlemény szerint két magas rangú teheráni biztonsági illetékes irányított, állítólag kapcsolatban állt törökországi szervezett bűnözői csoportokkal, és a MEK egy volt tagját használta információgyűjtésre.

Albánia az Egyesült Államok kérésére 2013 óta a MEK mintegy háromezer tagját fogadta be, akik addig Irakban tartózkodtak, jelenleg pedig egy északnyugat-albániai táborban élnek.

Hirdetés

Tavaly decemberben Albánia kiutasította az iráni nagykövetet és egy másik iráni diplomatát az albán nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységre hivatkozva. Az Iránban törvényen kívül helyezett Modzsahedin Halk szervezetet az amerikai külügyminisztérium terrorszervezetként tartotta nyilván korábban, de 2012-ben törölte a listáról. A MEK az iráni síita vallási vezetők megdöntésére törekszik, és Szaddám Huszein néhai iraki diktátor hadseregével együtt harcolt Irán ellen az 1980-88-as iraki-iráni háborúban.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!