Világ

Tízezrek tüntettek az egész világon George Floyd emlékére

Hirdetés

Folytatódtak azok a tüntetéssorozatok az Egyesült Államokban, és a világ több pontján is, amiket a rendőri brutalitás ellen, és George Floyd halála miatt tartanak már több mint egy hete.

Emberöléssel vádolják azt a két rendőrt, akik meglöktek egy 75 éves tüntetőt a New York állambeli Buffalo utcáján.

A videó villámgyorsan elterjed a neten, a felvételen az látszik, hogy a 75 éves Martin Gugino nem akar kitérni a rendőrök útjából, mire egyikőjük meglöki olyan erővel, hogy Gugino felvétel képéből is eltűnik.

Amikor következőnek látjuk, a férfi a földön fekszik, vér szivárog a fejéből, miközben a rendőrök segítség nélkül haladnak el mellette. Gugino azóta súlyos, de stabil állapotban van a kórházban

A főbb történések:

Hirdetés
  • A tüntetések egyik fő célja az amerikai rendőrség reformja. Amikor Minneapolisban a polgármester, Jacob Frey a tüntetőknek azt mondta, hogy nem támogatja a város rendőrségének feloszlatását, a tömeg elkezdett fújolni, és azt skandálni, hogy menjen haza, és hogy „szégyen”, ahogy a polgármester elhagyta a helyszínt. Frey később a sajtósán keresztül azt üzente a CNN-nek, hogy minden erejével a rendőrség reformján dolgozik, de nem támogatja annak feloszlatását. George Floyd Minneapolisban halt meg, rendőri intézkedés közben.
  • Seattle-ben a rendőrség villanógránátokat is használt a tömeg oszlatása során. Ezzel párhuzamosan Seattle polgármestere betiltott betiltott a CS nevű könnygáz használatát, írja a Yahoo.
  • New Yorkban most nem volt akkora rendőri jelenlét az utcákon, és nem is tartották olyan szigorúan a hatóságok az este 8 órától érvénybe lépő kijárási tilalmat. Washingtonban is megcsappant az utcán lévő rendfenntartó erők száma, Los Angelesben már nem tilos este kimenni.
  • Los Angelesben egy híresség, Michael B. Jordan színész (Fantasztikus négyes, Fruitvale Station) mondott beszédet egy olyan tüntetésen, amit a nagy hollywoodi ügynökségek szerveztek. Jordan a fekete színészek és tehetség egyenjogúságát követelte, a beszédét itt lehet megnézni.
  • Több európai nagyvárosban is zajlottak szimpátiatüntetések, Párizsban húszezren, Berlinben 15 ezren, Londonban is tízezrek vonultak fel. A brit fővárosban egy rendőr megsérült, amikor összecsaptak a tüntetőkkel, és leesett a lováról, írja az Independent.

Forrás: Index

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!