Európa

Tízezren tüntettek Brüsszelben a kormány ellen

Hirdetés

Csaknem tízezren vonultak utcára vasárnap Brüsszelben, hogy tiltakozzanak a belga kormány szigorított migrációs politikája ellen.

A felvonulók emberségesebb menekült- és bevándorláspolitikát követeltek, illetve azon törvénytervezet visszavonását, melynek értelmében a rendőrség házkutatást tarthatna az országban tartózkodó, papírok nélküli bevándorlókat elszállásoló lakosoknál. A szervezők szerint a jogszabály ellentétes az ország alapértékeivel.

A brüsszeli északi pályaudvar környékén nagy számban táboroznak olyan – főként szudáni – bevándorlók, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban, azt várva, hogy továbbutazhassanak Nagy-Britanniába.

Januárban kétszer is tartottak hasonló demonstrációt a belga fővárosban, miután kitudódott, hogy hatósági akció készül a Maximilien parkban tartózkodó migránsokkal szemben, akiket „civilek” még a rendőrök kiérkezése előtt elszállásolták az otthonukban.

Már kezdettől fogva kapunk információkat rendőröktől az ellenőrzésekről és őrizetbe vételekről, ami azt mutatja, hogy még a rendőrség sorain belül is vannak, akik elégedetlenek amiatt, hogy ezen embertelen menekültpolitika eszközeként használják fel őket” – mondta az egyik szervező

Hirdetés

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!