Itthon

Több bank is rendkívüli felhívást tett közzé

Hirdetés

A hazai bankok is rendkívüli intézkedésekkel készülnek a koronavírus-járványra, a Magyar Bankszövetség is kiadott egy ezzel kapcsolatos ajánlást. Megtiltott utazások, otthoni munka, fertőtlenítő takarítások vannak a megelőzési listán. Az ügyfeleknek pedig digitális ügyintézést javasolnak.

Az iskolák bezárása, valamint egészségügyi elővigyázatossági okok miatt 2020. március 16-tól néhány fiók határozatlan ideig zárva tartanak. ATM ki- és befizetésre továbbra is van lehetőség a bezárt fiókban, ennek működése zavartalan – olvasható az Erste Bank honlapján.

A pénzintézet bejelentése szerint az ideiglenes bezáró fiókok: Nyíregyházán az Országzászló téri fiók, valamint Budapesten az Európa Torony fiók. Ügyfeleink teljes körű kiszolgálása zavartalan módon folyik a többi fiókban – írta az Erste Bank.

Annak érdekében, hogy a bankfiókok egészségügyi szempontból is biztonságosak maradjanak, többféle lépést tettek:

– a takarítások számát növelték, naponta többször fertőtlenítik a kilincseket, ajtókat, mellékhelyiségeket,

Hirdetés

– a fiókokban kizárólag olyan emberek dolgoznak, akik nem jártak a koronavírus által súlyosan érintett országokban,

– betartják az 1 méteres távolságot tanácsadás közben is,

– figyelembe veszik mind a Magyar Bankszövetség, mind az Országos Tisztifőorvos ajánlásait, utasításait, továbbá anyavállalatuk révén követik a nemzetközi gyakorlatokat.

A K&H számára elsődlegesen fontos a dolgozók és az ügyfelek egészségének védelme, valamint az üzletmenet folytonosságának fenntartása. Kiemelten fontos számunkra az is, hogy mindenkor ügyfeleink segítségére lehessünk pénzügyeik intézésében.  Javasoljuk ügyfeleinknek a bankjegyek és érmék helyett is az elektronikus fizetési megoldások használatát: a bankkártyával, K&H mobiltárcával, esetleg a néhány másodperc alatt teljesülő azonnali átutalással történő fizetést.Bankfiókjaink jelenleg változatlan nyitva tartással várják ügyfeleinket, de kérjük, hogy csak valóban indokolt esetben keressék fel személyesen bankfiókjainkat. Esetleges kérdéseikkel természetesen továbbra is fordulhatnak a K&H Telecenter kollégáihoz – olvasható a K&H Bank honlapján.

A CIB-nél már február 23. óta tilos minden repülős üzleti út. Ez indokolt is, hiszen a bank anyacégének, az Intesa Sanpaolónak a központja éppen a járvány egyik fő olaszországi gócpontjában, Milánóban van. Az OTP-nél is korlátozzák, illetve bizonyos esetekben meg is tiltják a hivatalos utakat, ezek helyett videókonferenciát javasolnak a tárgyalások lebonyolítására.

Hirdetés

Dr. Balog Ádám Elnök-vezérigazgató kezdeményezésére az MKB Bank Nyrt. egymilliárd forintot adományozott a koronavírus-védekezéssel kapcsolatos kormányzati erőfeszítések támogatására, különösen az időskorúak tájékoztatásával és védelmével kapcsolatos intézkedések elősegítésére, írja a bank közleményében.

Azt hiszem, semmi különösebb magyarázatot nem igényel az, ha egy magyar tulajdonban lévő bank elsőként érzi kötelességének azt, hogy Magyarországnak segítsen. Ezzel párhuzamosan az MKB Bank már a legmagasabb szakértői szinten elemzi, hogy a koronavírus esetleges negatív gazdasági következményeinek enyhítése terén milyen módon tudja támogatni ügyfeleit, illetve milyen módon tud együttműködni ez ügyben a kormányzati szervekkel és a piaci szereplőkkel. – mondta Dr. Balog Ádám, MKB Bank Elnök-vezérigazgató.

A bankszövetség ajánlásában is kitér arra, hogy még járványhelyzet esetén, ha a fiókokat, központokat is be kell zárni, akkor is biztosítani kell a folyamatos üzletmenetet, készpénzellátást az érintett területeken. 

A bezárt bankfióknál rablóknak próbálkozni nem érdemes, járványügyi intézkedések esetén is őrizni fogják az épületeket.

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!