Itthon

Több dolgozóra rátámadt egy szír férfi Ferihegyen

Hirdetés

A ferihegyi reptér több dolgozóját is megütötte egy 25 éves szír férfi, miután nem engedték át a repülőtér 2A terminál szolgálati árjáróján még szombaton délután.

A szír férfi a repülőtér úgynevezett szigorított védelmi területének belépési pontján akart átjutni, amit védelmi ellenőrökkel őriznek – közölte ORFK sajtóosztálya az Index értesüléseit megerősítve.

A szolgálatban lévő védelmi ellenőrök megakadályozták az áthaladásban a férfit, aki több alkalommal ököllel megütötte a Budapest Airport Zrt. alkalmazottait, ezért rendőri intézkedést kértek a helyszínre – tájékoztatott az ORFK sajtóosztálya.

A rendőrök a férfit elfogták, előállították, majd a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

Az ORFK azt is közölte, hogy az RRI a férfival szemben az eljárást lefolytatta és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal elküldte az ügyészségnek.  A szír férfit végül hétfőn állították bíróság elé, ahol – a hírportál információja szerint – négy évre kiutasították az országból.

Hirdetés

A döntés jogerős.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!