Itthon

Több iskolában leállhat a tanítás a kötelező oltás miatt

Hirdetés

Újabb felmérést indított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatásban dolgozók átoltottságára vonatkozóan. Nagy Erzsébet országos választmányi tag az Indexnek elmondta: eddig kétszáz intézmény jelzett vissza, ezek alapján durván nyolcezer pedagógusból ezerötszáz nincs beoltva. Mint kiderült, van olyan nagyvárosi két tannyelvű iskola, ahol egy angoltanár sincs beoltva, így ott az oktatás teljes egészében bedőlhet. Eközben az oltatlan pedagógusok álláskeresésbe kezdtek; januártól olyan intézménybe mennének, ahol nem várják el az oltást.

“Egyelőre kétszáz intézmény jelzett vissza, és ezek alapján a 7995 oltásra kötelezhető dolgozó közül 1445-en nem vették fel a vakcinát. Mindez azt jelenti, hogy

az eddigi eredmények alapján a dolgozók 18 százaléka nincs beoltva”

– mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja, hozzátéve, hogy hamarosan lezárják, összesítik az adatokat, ezeket pedig a csütörtöki sztrájktárgyaláson prezentálni is szeretnék a kormánynak.

Mint ismert, az első oltást fő szabály szerint december 15-ig kell felvenni. Aki nem oltatja be magát, azt fizetés nélküli szabadságra küldik, majd rá egy évre el is bocsáthatják, ha addig nem oltatja be magát.

Hirdetés

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint már most tizenkétezer pedagógus hiányzik a pályáról. A kötelező oltás miatt most ismét ezrek távozhatnak, a maradókra pedig még a mostaninál is nagyobb teher szakadhat.

Folyamatosan érkeznek be a felméréshez kapcsolódó adatok, van olyan iskola, ahol száz pedagógusból 35 nincs beoltva, és nem is tervezi a vakcina felvételét. Ez azt jelenti, hogy ebben az intézményben az a 65 kolléga fogja megtartani az összes órát, aki be van oltva. A legtöbb iskolában egyébként már egy pedagógus kiesése is hatalmas gondot jelent, főként ha olyan kollégáról van szó, akinek osztálya is van. Mi lesz a diákokkal? Szétosztják őket a megmaradó osztályfőnököknek, tanítónőknek?– tette fel a kérdést Nagy Erzsébet.

A fent említett példákon túl van olyan nagyvárosi két tannyelvű iskola, ahol egy angoltanár sincs beoltva, így ott az oktatás teljes egészében bedőlhet. Emellett van olyan kémiatanár, aki egyszerre négy iskolában vállal állást. Vakcina nélkül akár az összes intézményből kieshet, pedig több helyen is ő az egyetlen, aki kémiaórát tart.

Azok a pedagógusok, akik nem veszik fel az oltást, olyan magán- vagy egyházi fenntartású iskolában folytathatják a munkát, ahol nem várják el a védettséget. Mivel a kormányrendelet az állami fenntartású egyetemekre is vonatkozik, a felsőoktatásban dolgozók egy része is álláskeresésbe kezdett. Mindezt bizonyítják azok a posztok, amelyek az elmúlt hetekben különböző csoportokban jelentek meg.

“Januártól óraadó állás várható-e olyan iskolában, ahol nem teszik kötelezővé az oltást?”– olvasható a poszt az egyik Facebook-csoportban.

Hirdetés

A kommentek alapján úgy tűnik, hogy mások is hasonlót terveznek.

„Nem leszel egyedül, én például angol szakos vagyok egyetemi végzettséggel, és szintén januártól keresek állást, ahol nem kérnek oltást, ha kell, váltok vállalkozóit” – írta egy másik álláskereső oktató.

A mohácsi pedagógusok egy csoportja demonstrációt szervezett azért, hogy felhívják a kormány figyelmét arra, hogy a kötelező oltás bevezetése komoly problémákhoz vezethet az oktatásban. Az eseményre a két nagy pedagógus-szakszervezetet is meghívták, de időközben a tanárokon túl egészségügyi dolgozók és más, a védettséget elváró cégek alkalmazottai is jelezték részvételi szándékukat.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!