Itthon

Több témáról is kifejtette a véleményét Orbán Viktor – ez történt a sajtótájékoztatón

Hirdetés

Hosszú idő után először tartott sajtótájékoztatót Orbán Viktor  miniszterelnök, aki a gazdasági folyamatoktól kezdve Soros Györgyön  át a májusi európai parlamenti választásokig nagyjából két órán keresztül minden témakörben válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Az idei első Kormányinfón többek között azt is elárulta: hiába zajlanak országszerte tüntetések, nincs napirenden, hogy visszavonják vagy módosítsák a túlóratörvényt.

Túlóratörvény

Van-e esély arra, hogy módosítják a tiltakozás hatására a munka törvénykönyvét? Erre a Miniszterelnök úgy válaszolt: őt nem lehet azzal megvádolni, hogy nem hallja meg a tüntetők hangját. Ám tekintettel arra, hogy a törvényt már elfogadták és a vitákat ezt megelőzően folytatták le, a módosítás sincs napirenden. Ma a kiskapukat kell keresni, ha valaki túlórában akarja foglalkoztatni a dolgozókat. Akik eddig stikliben túlóráztak, most törvényesen tehetik.

Gazdaság

Az euró itthoni bevezetéséről azt mondta: nincs céldátum, mert nem látjuk pontosan az eurózóna jövőjét. A munkaerőhiányról annyit mondott: ma 4,5 millió ember dolgozik, és ha minden jól megy, hosszabb távon 4,5-5 millió közt lesz a munkavállalók száma. A gazdasággal és a növekedéssel kapcsolatban úgy válaszolt, igaz, hogy az ország a nemzetközi folyamatoknak exportorientált ország révén jobban kitett, de a kormány úgy gondolja, ha nem hozunk az első negyedévben gazdasági növekedést serkentő lépéseket, a növekedés 4 százalék alatt marad.

Hirdetés

Korrupció

A korrupciónak nincs elfogadható szintje – mondta az ezzel kapcsolatos kérdésre, hazánk sem korruptabb az uniós átlagnál. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség további lépésekre – jelentette ki. Simonka György fideszes képviselő elleni csalási vádról azt mondta, amíg ügyében ítélet nem születik, megilleti az ártatlanság vélelme.

Nem kompromittáló miniszterelnökként magánrepülős meghívást elfogadni? – kérdezték, amire úgy felelt: egy szuverén ország szuverén miniszterelnöke. – A parlament ügyrendi bizottsága már megtárgyalta ezt a kérdést, ahhoz tartom magam.

Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is kérdezték: -Az ön gyerekkori barátja az ország leggazdagabb embere. Hogy lehet így politika és üzlet szétválasztásáról beszélni? – hangzott a felvetés. – Ami a „gazdagok listáját” illeti, két dologért fizetnek az emberek: hogy ilyen listákra kerüljenek, vagy ne kerüljenek. Üzleti kérdésekben a kormány nem illetékes – szögezte le Orbán. Egy másik kérdésre válaszolva hozzáfűzte: – Senki sem áll a törvények felett, Magyarországon vizsgálatot leállítani nem lehet, ha ön ezt gondolja, téved.

Ellenzék

Hirdetés

Arról, hogy a Jobbik már nyíltan beállt a baloldal mellé, azt mondta: a politikában nem szabad a kisördög mellé is odaállni. Az egységes ellenzéki listáról Orbán azt mondta: nem azért áll itt, hogy az ellenzéket gyepálja, de a közös listával az ellenzék saját sírját ássa, és neki nem kötelessége ezt megakadályozni.

Arról is kérdeztek, mi a véleménye a Varju László elleni rendőri intézkedésről. Mint mondta: nincs joga egy parlamenti képviselőnek átlépni a politikai véleménynyilvánítás jogi kereteit.

Bevándorlás

A kérdések kitértek az EP-választásokra is, amellyel kapcsolatban Orbán azt mondta: Magyarországnak az a célja, hogy minden intézményben kerüljenek többségbe a bevándorlásellenes erők. – Először is az EP-ben, másodszor az Európai Bizottságban, harmadszor pedig az Európai Tanácsban is – hangoztatta Orbán. – Eddig minden EU-kampány belpolitikai kérdésekről szól, de most először van európai témáról a migrációról szó és döntés – mondta a kormányfő. Emmanuel Macronhoz fűződő viszonyáról is kérdezték: – Ma a bevándorláspárti erők jelentős, sőt vezető alakja Emmanuel Macron . Személyesen jó viszonyt ápolunk, de a migráció kérdésében nincs személyes szimpátia. Harcolnom kell az ellen, hogy ne az valósuljon meg Európában, amit ő akar – mondta.

Soros György

Hirdetés
Hirdetés

Orbán szerint a Soros György által finanszírozott szervezetek a migrációval kapcsolatos közhangulat, vagy maga a bevándorlás alakításában részt vesznek, s a fentiekkel kapcsolatos tevékenységét ő sosem tagadta. A témában elmondta még: – Kártékonynak tartom, hogy ellenfeleink Soros származására utalgatnak. Soros magyar ember, vele van viták, semmi köze ehhez a származásának.

Így reagált az ellenzék

Az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt szerint Orbán Viktor mellébeszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, és „megmaradt a súlyos kérdés tüneti kezelésénél, nem tárta fel a valódi okokat, és nem adott hatékony megoldást”. A DK európai képviselője, Molnár Csaba  levélben fordult Manfred Weberhez , a Fidesz európai pártcsaládjának frekcióvezetőjéhez a miniszterelnök kijelentései miatt. A Jobbik közleményben azt írta: a kormányfő bedarálta a független igazságszolgáltatást, valamint bebújt Soros György és a migránsok háta mögé.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!