Itthon

Több tízezer forintos bírság fenyegeti az autósokat

Hirdetés

Már csak néhány napig érvényesek a tavalyi matricák, komoly büntetést is kaphat az, aki érvényes autópálya matrica nélkül közlekedik.

Január 31-ig, azaz csütörtökig maradt idejük az autósoknak arra, hogy megvegyék az új éves autópálya matricákat, eddig érvényesek ugyanis a tavaly vásárolt matricák – írja az Autopalyamatrica.hu.

2008 óta az autópálya matricák csak elektronikus formában vásárolhatók, vásárláskor a tulajdonos az autója rendszámát regisztrálja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) digitális rendszerébe. Amikor az autó felhajt egy fizetős útszakaszra, a bejáratnál elhelyezett kamerák ellenőrzik, szerepel-e a rendszáma a matricavásárlók adatbázisában. Amennyiben nem, a NÚSZ tulajdonost bírsággal sújtja: D1-es kategóriás személyautó esetében az alappótdíj 14 875 forint, ez azonban folyamatosan növekszik, ha nem fizetjük be, 60 nap múlva már mintegy 60 ezer forintos pótdíjat is ki kell fizetni.

2,3 millió matrica jár le

A mostani határidővel több mint 2,3 millió e-matrica jár le. A NÚSZ Zrt. adatai szerint az összes értékesített matrica közel 90 százaléka a legelterjedtebb D1 kategóriában talált gazdára.

Hirdetés

Az országos éves matrica ára 2012 óta változatlan. De a megyei matricák ára sem változott a 2015-ös bevezetésük óta. Így ugyanazért a pénzért egyre több gyorsforgalmi útszakaszt vehetnek igénybe a közlekedők.

Díjkategória Országos Megyei
D1 (motorkerékpár, személyautó és annak pótkocsija) 42.980,- Ft. 5.000,- Ft.
D2 (olyan gépkocsi, amely nem tartozik egyéb díjkategóriába sem) 42.980,- Ft. 10.000,- Ft.
B2 (autóbusz) 199.975,- Ft. 20.000,- Ft.
U (a D2 és B2 díjkategóriába tartozó járművek által vontatott pótkocsi) 42.980,- Ft. 5.000,- Ft.

 

„A hamarosan lejáró jogosultság cseréjére a nap 24 órájában van lehetőség. Az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül, bárhol könnyen megvásárolhatók” – mondta Bartal Tamás. A NÚSZ Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a tapasztalat szerint sokan az utolsó pillanatra hagyják a matricavásárlást, de a társaság felkészült az ügyfelek rohamára.

A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban nekik is minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet.

Január elsejétől könnyebbség, hogy a D2 vagy B2 díjkategóriájú jármű forgalmi rendszámára is vásárolhatnak U (utánfutó) díjkategóriájú e-matricát az autósok, így az érvényességi idő végéig bármilyen forgalmi rendszámú vontatmánnyal közlekedhetnek.

Hirdetés

A bírságot nem róják ki azonnal, amint felhajtunk egy fizetős autószakaszra. Felhajtás után még 60 percig megvehetjük az érvényes matricát, elkerülve ezzel a büntetést. Ilyen vészhelyzetekben a legkönnyebb mobiltelefonon, az interneten megvásárolni az e-matricát.

Az Autopalyamatrica.hu portál szerint egyébként is érdemesebb az interneten megvenni a szükséges matricát benzinkutak vagy NÚSZ-ügyfélszolgálatok helyett. Ez a megoldás nemcsak kényelmesebb, de biztonságosabb is: a rendszámunkat magunk írhatjuk be az ügyintéző helyett, így kisebb a veszélye, hogy rossz rendszám kerül be az adatbázisba. A vásárló emellett emailben igazolást is kap a matrica megvásárlásáról, amivel hitelesen igazolhatja a szabályos úthasználatot, azon kívül későbbi esetleges matrica módosítás is egyszerűbb így.

Az éves matricák közül kétfajta áll az autósok rendelkezésére: a megyén belüli úthasználatra feljogosító megyei matrica 5000 forintba kerül, míg az országos matrica 42 980 forintba, ennek ellenében az ország összes fizetős útszakaszán használható jövő január végéig. Annak, aki rendszeresen utazik az ország különböző szegleteibe, érdemesebb lehet több megyei matrica helyett éves matricát választania.

A magyar úthálózatot illetően idén kevés újdonságot kell megtanulnia az autósoknak: két új útszakasz vált díjkötelessé, az M35 autópálya (481. sz. főút – Berettyóújfalu közötti 18,7 km-es szakasz) és az M4 autópálya (Berettyóújfalu – 47. sz. főút, 3,7 km), ingyenesek maradnak viszont más, tavaly átadott utak, valamint az összes Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút.

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!