Itthon

Tömegesen hagyják ott Gyurcsányt a hívei

Hirdetés

Miután kilépett a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselőcsoportjából Székely Sándor országgyűlési képviselő, további politikusok döntöttek úgy, hogy otthagyják Gyurcsány Ferenc pártját – írja a 24.hu.

Az ugytudjuk.hu portál arról írt, hogy a Vas megyei Kám település polgármestere, Mecseki Csaba kilépett a DK-ból, és ezután függetlenként politizál. Vele együtt 13-an – többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő – hagyta ott a pártot.

Mecseki távozása hátterében részben anyagi okokat sejtetett. Azt mondta:

Sok olyan kiadás volt, amit én magam a saját zsebemből fizettem. Bélyegzőkészítés, Vadai Ágnes szentgotthárdi fórumának terembérlése, molinó készítés, koszorúk és hasonlók. Nagyjából 90 ezer forintnyi számla gyűlt össze, a többi kiadáson felül, mivel minden kitelepülést, szórólapozást, pesti utakat saját magunk finanszíroztunk, ami egy ilyen nagy választókerületben nem kevés kiadás.  A nyáron küldtem el a központba a számlákat, hogy egyenlítsék ki, azóta sem kaptam nemhogy pénzt de még csak választ sem.

A portál emlékeztet, ezzel a Vas megyei választókerületben alig maradt DK-s politikus.

Hirdetés

 

https://maivilag.com/2018/12/kellemetlen-ajandekot-kapott-karacsonyra-gyurcsany-ferenc/

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!