Európa

Török belügyminiszter: Nem vagyunk szálloda senki dzsihadistái számára

Hirdetés

Törökország vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elfogott dzsihadistáit – nyilatkozta Süleyman Soylu török belügyminiszter szombaton.

„Nem vagyunk szálloda senki dzsihadistái számára” – mondta, majd hozzátette: nem tudják „az idők végezetéig” őrizni a külföldi harcosokat.

A belügyminiszter  szerint a Nagy-Britanniához és Hollandiához hasonló országok a könnyebb utat választották azzal, hogy megvonták az állampolgárságot az Iszlám Állam tagjaitól. A miniszter elfogadhatatlannak és felelőtlennek nevezte ezt a hozzáállást.

Süleyman Soylu elmondta: holland, brit és más országok szélsőségesei is raboskodnak török börtönökben. A tárcavezető nem pontosította, hogy összesen hány feltételezett dzsihadista került Törökország fogságába azóta, hogy október 9-én Ankara katonai offenzívát indított Szíria északkeleti részén.

„Tegyük fel, hogy egy ideig rács mögött tartjuk őket” – folytatta. „Majd elengedjük. Azt várjátok, hogy mi adjunk állampolgárságot a terroristáitoknak?” – kérdezte, aláhúzva, hogy Törökország haza fogja küldeni őket.

Hirdetés

Számos európai ország megtagadta az Iszlám Állam soraiban harcoló állampolgárai és családtagjaik visszafogadását.

Úgy tudni, hogy körülbelül 10 ezer szélsőséges raboskodik a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű katonai szövetség fogságában Szíriában. Az elmúlt hetekben az SDF jelentős nyomás alá került a török offenzíva és az amerikai csapatkivonás miatt.

Törökország a múlt hónapban indított hadműveletet a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen a török-szíriai határ mentén. Ankara terrorszervezetnek és a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bábjának tartja az YPG-t, amely Washington szövetségese a terrorellenes harcban.

Az offenzívában a török hadsereg megszerzett egy körülbelül 120 kilométeres határszakaszt, illetve elfogott több dzsihadistát, akik a harcokat kihasználva megszöktek a börtönből.

Forrás: demokrata.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!