Európa

Történelemhamisítás ukrán módra: Ez a magyar vár már mindig is ukrán volt

Hirdetés

Egyre „szebb” és „szebb” példáit látjuk az ukránoknál annak, hogyan kell a nemzeti kisebbségeket provokálva saját történelmüket is elvitatni tőlük.

Mint tudjuk, egyes nacionalista ukránok szerint az is provokáció a magyarok részéről, ha Ungvár váránál tábla tájékoztatja a turistákat arról, hogy történelmi magyar várnál járnak. S legújabban valakik úgy gondolták, ha már Ungvár várát elvitathatják tőlünk magyaroktól, hát miért ne lehetne ukrán gyökerű Huszt vára is.

Ez egyenesen történelemhamisítás – állítja Jeney János, a Magyarságkutató Intézet térképész kutatója, az a fiatalember, aki a közelmúltban megtalálta Telekiék 1920-as trianoni béketárgyalásokra készített térképeit, amelyeket végül bemutatni nem engedtek a magyar delegációnak.

Ezekkel a 120 éves eredeti dokumentumok egyértelműen bizonyítják, olyan, hogy ukrán a Kárpátok közelében nem volt 1920 előtt. Számos ma ukránok által magyar történelemből is elvitatott terület pedig gyakorlatilag szín magyar volt, a második legnagyobb népcsoport, de jóval kisebb arányban a ruszin és kisebbségben megtalálható még Kárpátalján a német nemzeti kisebbség is az 1910-es hiteles néprajzi adatok szerint.

 

Hirdetés

ps tv

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!