Európa

Totál káosz: feloszlatta magát a parlament Izraelben

Hirdetés

Törvényt hozott saját feloszlatásáról a kneszet, és ezzel megkezdődött az április 9-ére kitűzött előrehozott parlamenti voksolás választási kampány időszaka – jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna híradója szerda este.

A százhúsz tagú izraeli törvényhozói testületben harmadik olvasatban százketten szavaztak a kneszet feloszlatása mellett, ketten pedig ellene. Egyikük, a kormányzó jobboldali Likudhoz tartozó Jehuda Glick a tévé kommentátora szerint az ellen tiltakozott ellenszavazatával, hogy nem tűzték ki szavazásra indítványát a cigaretták reklámozásának tilalmáról – írja a napi.hu.

A kneszet szerdán három olvasatban szavazta meg munkájának végét egy Izraelben szokatlanul hosszú, három és fél éves időszak után. A Likud pártnak a közszolgálati rádióban szerdán megszólaltatott képviselői az időszak legjelentősebb eredményének a nemzetállam-törvény elfogadását tekintik.

„A választások reményt adnak arra, hogy végre meg tudjuk változtatni ezt a korrupt vezetést, amely befeketítette az Izraelről alkotott képet”- mondta Cipi Livni, a parlamenti ellenzék feje, aki szerint az utóbbi négy évet az izraeli demokráciáért való rettegés és félelem jellemezte.

A rendkívül népszerű Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfőn szólított fel a jövő novemberben mindenképpen esedékes választások előrehozatalára a szűk, egy fős parlamenti többségből adódó koalíciós nehézségek miatt, miután az ultraortodoxok behívását szabályozó törvényjavaslat megszavazása veszélybe került.

Hirdetés

Novemberben Avigdor Liberman védelmi miniszter távozott a kormányból, és azóta a kabinetnek csak hatvanegy képviselője volt a százhúsz tagú parlamentben. A szakértők szerint Netanjahu váratlan döntésének valódi célja az volt, hogy nehéz helyzetbe hozza a kormányfő ellen annak korrupciós ügyei esetleg vádemelésről döntő Aviháj Mandelblitt főügyészt.

A múlt héten ugyanis Sáj Nican államügyész bejelentette, hogy a rendőrség után ő is vádemelési javaslattal adott át két aktát Mandelblittnek, aki pár héten belül meghozhatja döntését, azonban közvetlenül a  választások előtt nem határozhat a vádemelésről, mert akkor ezzel politikai befolyást gyakorolna.

Az első közvélemény-kutatások szerint jelenleg Benjámin Netanjahu a legesélyesebb jelölt, és a Likud párt vezeti a pártok népszerűségi listáját.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!