Világ

Tovább vadul a helyzet az elnökválasztás után – könnygázzal oszlatták a tömeget

Hirdetés

Az elnökválasztás után sem csitultak a kedélyek az Egyesült Államokban, ahol továbbra is komoly zavargások vannak.

A hétvégén Portlandben ismét utcára vonultak az Antifa és a radikális baloldal képviselői. Az erőszak ezúttal sem maradt el, a rendőrök több embert őrizetbe vettek, könnygázzal oszlatták a tömeget.

A megvadult tüntetők még a Demokrata Párt helyi irodájának épületét is tönkretették. A radikális anarchisták többek között betörték az épület ablakait, és telegraffitizték a falakat.

Azt írták ki például:

  • Kapja be Biden.
  • Nem kellenek elnökök.
  • Minden zsaru szemétláda.

A rendőrség szerint a vandalizmusban részt vevők azt üvöltötték, hogy „gyertek ki, és harcoljatok!”.

Hirdetés

Jól látszik tehát, hogy a radikális baloldaliakat semmivel sem lehet kielégíteni, nincs olyan politikus, akit szívesen látnának vezető pozícióban, pedig Joe Biden és Kamala Harris igazán progresszív jelölt volt. Kate Bedingfield, a demokraták kampánymenedzser-helyettese is erről beszélt egy vasárnapi interjúban.

Úgy gondolom, hogy Biden alelnök hihetetlenül progresszív és agresszív programmal kampányolt” – mondta Bedingfield az NBC Meet the Press című műsorában, hozzátéve: Biden „teljesíti ezeket a kötelezettségvállalásokat”.

Hirdetés

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!