Európa

Trianont éltető emlékművet adtak át a szlovákok

Hirdetés

Bár a szlovák-magyar kapcsolatok sokak (köztük a külügyi vezetők) szerint történelmi csúcson vannak, azért mindig belefér egy-egy jól elhelyezett övön aluli ütés az utódállamok részéről. S ha ebben személyesen részt vesz a legfőbb közjogi méltóságok egyike-másika, akkor nyugodtan kijelenthetjük: ez az állam hivatalos véleménye és politikája a magyarokkal szemben. Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke ugyanis nemcsak részt vett, de beszédet is mondott azon az ünnepségen, melyet Komjáton ültek, midőn felavatták a “Trianon – 100+1 év” címet viselő emlékművet. – írja a Felvidek.ma.

Az emlékművet egy Margaréta Horáková nevű alkotó készítette. Gránit talapzaton feszítő bronz emlékművön jellegzetes szimbólumaink: hármas halmon álló kettős kereszt, melyet egy oltalmazó kéz védelmez. Igazán jellegzetes szlovák nemzeti alkotásra sikeredett…

Boris szerint ráadásul “az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén létrejött mai nemzetállamok az Európai Unió demokratikus, teljes értékű tagállamai. A trianoni békeszerződés nélkül sosem valósulhatott volna meg közöttük a valódi, egyenjogúságon alapuló együttműködés. Ennek a szerződésnek a tiszteletben tartása hozzájárul a közép-európai térség stabilitásához”.

Történelmi ismereteinek hiányosságáról tanúbizonyságot téve hozzáteszi: “a szerződés tiszteletben tartása mellett Közép-Európában száz évig béke volt”.

A béke száz éve, mely során felvidéki magyarokat fosztottak ki és üldöztek el szülőföldjükről, vagy gyilkoltak le. De olvasóinknak aligha kell bemutatni a csehszlovák – magyar lakosságcserét, vagy a Beneš-dekrétumot. Szép kis békeidők!

Hirdetés

Az igazi felháborodást talán nem is a komplexusos felvidéki politikusok újabb provokációja jelenti, hanem, hogy az eseményen külföldi diplomaták is részt vettek. Parlamenti és önkormányzati képviselők mellett példának okáért megjelent az átadáson a cseh és a japán nagykövet is. A cseh jelenlét aligha lep meg bárkit is, de vajon a japán nagykövetnek mégis mi keresnivalója volt ott? Talán Szíjjártó behivathatná a magyarországi japán nagykövetet is egy kis elbeszélgetésre. Persze, csak miután összeszedte a bátorságát, hogy számon kérje a német nagyköveten a német rendőrség kommunsta időket idéző fellépését a magyar szurkolókkal szemben.

A prominens politikusok és nagykövetek jelenléte mindenesetre világossá teszi, hogy itt egy hivatalos álláspont megerősítése történt, nagyjából úgy, ahogy az 2007-ben a parlamentben, amikor a kollektív bűnösségünket kimondó Beneš-dekrétumokat bástyázták körül egy parlamenti határozattal.

A felvidéki portál csupán az Európai Bizottság elnökét hiányolta. Ő biztosan nem ért rá, mert túlságosan lefoglalja a hazánk belügyeibe való beavatkozás. 

Fotó: komjatice.sk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!