Világ

Trump kemény döntést hozott – minden megváltozik

Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök lecserélte kampánymenedzserét – derült ki az elnök Facebook-oldaláról szerdán, miközben közvélemény-kutatások szerint jelentősen csökkent támogatottsága a demokrata elnökjelöltség várományosával, Joe Bidennel szemben.

Brad Parscale-t eddigi helyettese, Bill Stepien váltja. Parscale a továbbiakban a digitális és adatstratégiák felelőse lesz.

Trump elmondta, hogy mindkét férfinek oroszlánrésze volt 2016-os megválasztásában, és alig várja, hogy újabb győzelmet ünnepelhessenek együtt. Az elnök úgy véli, hogy az idei választás sokkal könnyebb menet lesz, mert a közvélemény-kutatások szerint elégedettségi mutatóik emelkednek, javul a gazdasági helyzet, és hamarosan úton lesz a koronavírus ellenszere is. Az amerikaiak pedig biztonságos utcákat és közösségeket akarnak – tette hozzá Trump.

Parscale röviddel azután csatlakozott Trumphoz, hogy az ingatlanmágnás 2015-ben bejelentette indulását a republikánus elnökjelölti címért. Ő volt az egyik kulcsfigura Trump online jelenlétének felépítésében. Az elmúlt időszakban azonban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az elnök elégedetlen Parscale munkájával, amelyhez egy előző havi oklahomai kampányesemény kudarca is hozzájárult. Trump tanácsadói azt is kifogásolták, hogy az újraválasztási kampánynak nincs központi üzenete. Az elnök népszerűségi mutatója egyúttal megsínyli, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a tömeges kampányrendezvények.

A Quinnipiac Egyetem legfrissebb felmérése azt mutatja, hogy Biden 52 százalékkal vezet, míg Trump támogatottsága csupán 37 százalékos. Az elnök helyzete több kulcsfontosságú ingadozó államban is kétséges. A Quinnipiac kutatása szerint Biden még gazdasági kérdésekben is veri Trumpot, pedig az az elnök egyik hagyományos erőssége. A szavazók Trump koronavírus-járványra adott válaszaival is elégedetlenek, és csak 39 százalékuk gondolja úgy, hogy az elnök törődik az átlagos amerikai állampolgárral. Bidennél 59 százalék ez az arány.

Hirdetés

(MTI/Reuters/dpa)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!