Világ

Trump keményen nekiment a WHO-nak

Hirdetés

Washington megvizsgálja az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nyújtott hozzájárulásának felfüggesztési lehetőségét, mivel a szervezet túlságosan Kína-barát – közölte Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban kedden este.

„Azt nem mondom, hogy nem fogom ezt meglépni, tanulmányozni fogjuk a lehetőséget” – közölte Trump az MTI összefoglalója szerint, miután először véletlen úgy fogalmazott, hogy már fel is függesztették az amerikai befizetéseket.

Trump kedden délután egy Twitter-bejegyzésében már élesen bírálta az ENSZ e szakosított szervezetét, Kína iránti elfogultsággal vádolva a WHO-t. A mikroblogon úgy fogalmazott: az intézményt „nagyrészt” az Egyesült Államok finanszírozza, az mégis erősen „Kína-központú”. Felemlegette azt is, hogy a járvány kitörésekor a szervezet azt tanácsolta, az Egyesült Államok maradjon nyitott Kína felé.

Nem Trump az egyetlen, aki bírálta a WHO-t a járványban Kína iránt tanúsított elfogultsága miatt. Emberi jogi és egészségügyi szervezetek is kritizálták az ENSZ testületét, mert bár Peking már vélhetően tavaly tudott az új koronavírusról, mindent megtett, hogy titokban tartsa a járványhelyzetet. Januárban ugyan nyitni kezdtek, gyorsan intézkedtek a járvány ellen, de sokan kétségbe vonják, hogy a kínai helyzetkezelés valójában olyan hatékony volt és nem csak meghamisították a statisztikákat.

„Vajon miért adott nekünk a WHO ilyen elhibázott ajánlást?” – kérdezte a bejegyzésben Trump.

Hirdetés

A sajtókonferencián az elnök kitért a járványhelyzetre és annak gazdasági következményeire.

„Félelmetes kihívásnak” nevezve a Covid-19-et, azt mondta, hogy az új típusú koronavírus okozta betegség aránytalan mértékben sújtja az Egyesült Államok afroamerikai közösségeit.

Anthony Fauci, a kormányzati munkacsoport tagja, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója hozzáfűzte: ez jelzi az egészségügyi aránytalanságokat. Azt mondta: a koronavírus elsősorban a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkre, a cukorbetegekre, az elhízottakra veszélyes, és ezek a bajok elsősorban az afroamerikaiak körében gyakoriak.

„Ez nagyon szomorú, de pillanatnyilag csak annyit tehetünk ellene, hogy a lehető legjobb egészségügyi ellátásban részesítjük őket” – mondta Fauci.

Trump közölte, hogy az országos stratégiai készletben 8675 lélegeztetőgép áll a tagállamok rendelkezésére, és az elkövetkező hetekben a szövetségi kormány 110 ezer újabb készüléket szállít a kórházakba. Megemlítette, hogy az Egyesült Királyság 200 lélegeztetőgépet kért Washingtontól.

Hirdetés

Az amerikai elnök bejelentette, hogy a kormányzat további 250 milliárd dolláros segélycsomag megszavazását kéri a kisvállalkozásoknak nyújtandó hitelek finanszírozására.

„Tekintettel a helyzet alakulására, erre szükségünk is lesz” – fogalmazott.

A kisvállalkozások megsegítésére a múlt héten már jóváhagytak egy 350 milliárd dolláros segélycsomagot, de szavai szerint ez nem látszik elegendőnek. Az elnök a sajtókonferencián azt mondta: az új csomag „segít megőrizni az amerikaiak munkahelyeit, és megkönnyíti a gyors és teljes talpra állást”.

A várható újabb csomag tervéről a sajtóértekezlet előtt Steve Mnuchin pénzügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy egyeztetett a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel a programról, amelynek célja „biztosítani, hogy a kisvállalkozások is hozzájussanak a szükséges pénzhez”.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője pedig közleményben tudatta, hogy folyamatosan tárgyal a demokrata párti szenátorokkal egy csütörtökön tartandó szavazásról.

Hirdetés
Hirdetés

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök a CNN-nek nyilatkozva egyetértett az új csomag tervével, bár hozzátette: garantálni kell, hogy a kölcsön ne az egyenlőtlenségeket erősítse, és azokhoz jusson, akiknek valóban szükségük van rá.

Az amerikai kongresszus eddig három csomagtervet fogadott el a járvány miatti recesszió orvoslására, a legnagyobb a több mint 2000 milliárd értékű volt, amely közvetlenül a lakosságot segítő intézkedéseket is tartalmaz.

Az Egyesült Államokban csaknem 400 ezer a koronavírussal fertőzöttek és több mint 12 ezer a kórban elhunytak száma a Johns Hopkins egyetem és kórház kedd esti információi szerint.

Az adatok arról tanúskodnak, hogy április első hetében drasztikusan nőtt a megbetegedések és a halálozások száma. Az új típusú koronavírus ugyanis egész márciusban 4 ezer halálos áldozatot követelt, míg április első hetében 8 ezren hunytak el.

Kedd esti adatok szerint Kalifornia és New York mellett Illinois államban, Connecticutban, New Jerseyben, Floridában és Louisianában a legrosszabb a helyzet. A koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport orvos tagjainak előrejelzése szerint a járvány új epicentrumainak kialakulására lehet számítani Coloradóban és a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!