Világ

Trump kilépne a NATO-ból

Hirdetés

Donald Trump volt amerikai elnök jövő évi megválasztása esetén megvonja az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatásokat, amivel olyan események láncolatát indítja el, amelyek a NATO összeomlásához vezetnének – állította Mark Esper volt védelmi miniszter.

Az MSNBC-nek adott csütörtöki interjújában Espert – aki 2019 júliusától 2020 novemberéig állt a Pentagon élén – arról kérdezték, hogy a NATO-t illetően mit jelente Trump második elnöksége.

„Szerintem az lenne az egyik első dolog, hogy megvonja az Ukrajnának eddig nyújtott támogatást”– válaszolta Esper. „Természetesen, ha ez megtörténne, akkor minden eddigi, Ukrajnáért tett erőfeszítésünk összeomlana.

Trump többször megígérte, hogy győzelme esetén és beiktatása után „24 órán belül” véget vet az ukrajnai konfliktusnak. A volt elnök utalt arra, hogy ennek eléréséhez úgy gyakorolna nyomást Ukrajnára, hogy megvonná a katonai segélyt, vagyis nem küldene tovább fegyvereket Kijevnek, ezzel kényszerítve az ukrán vezetést arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Oroszországgal.

„Trump következő lépése az lenne, hogy elkezdené csökkenteni a NATO-ban betöltött szerepét, és minden bizonnyal több NATO országból is kivonna az ott állomásozó amerikai egységeket”– mondta Esper az MSNBC-nek.

Hirdetés

„Ez végül a szövetség összeomlásához vezetne… Mindennek folytatásaként elkezdené megkeresni a lehetőségét annak, hogy kivonná az amerikai csapatokat Dél-Koreából, Japánból, és más, velünk szövetséges országokból, ahogy azt annak idején velem és másokkal is megvitatta.”

Trump elnöksége alatt végig a NATO európai tagországai ellen ágált, azzal vádolva őket, hogy kihasználják az USA masszív katonai jelenlétét a kontinensen, miközben nem teljesítik a blokk által kitűzött célt, miszerint a GDP 2%-át a védelemre kell költeniük. Trump a NATO éves csúcstalálkozóit arra használta fel, hogy az európai vezetőket katonai kiadásaik növelésére szólítsa fel, és John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó szerint készen állt arra, hogy 2018-ban bejelentse az USA kilépését a szövetségből.

NIF

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!